Hosszabbítás és tizenegyespárbaj után a portugálok a Wales–Belgium párharc győztesével játszanak az elődöntőben. Volt már jobb meccs is, de rosszabb is. Viszont ami még nem volt ezen az Eb-n, az egy portugál győzelem.

Hát a portugálok horvátok elleni elég langyos meccse után csak a lengyelekben bízhattunk, hogy megemelik a párharc adrenalin szintjét. Aztán ez így is történt, mert jött az eddig visszafogottan teljesítő Lewandowski és a második percben gólt lőtt. És ezzel övé második leggyorsabb gól az Eb-k történelmében (1–0):

A portugálok aztán túl sokat nem mutattak, széljátékuk erre a meccsre például megszűnt létezni. Mindenesetre annyit azért megtudtunk, ha Ronaldo a tizenhatoson belülre kerül, nem ismer sem istent, sem embert és még a passzt sem. Persze valahogy így is összehozták az egyenlítést a semmiből, de nem CR, mert ő viszonylag impotens ezen az Eb-n eddig (persze ellenünk tudott ficánkolni), hanem a 18 éves Sanches, amivel meg ő lett az Eb-történetének legfiatalabb gólszerzője az egyenes kieséses szakaszban (1–1):

A második félidőben elkezdtek kapura lőni a fiúk, de Ronaldo, Cédric, Grosicki és J. Mário sem talált be. Igazából egyik csapat sem vállalt kockázatot. Ronaldo eldönthette volna a meccset, de helyette rúgott egy böszmenagy luftot:

Nyilván maradt az 1–1 a rendes játékidőben. A hosszabbításban csak látszatfoci ment, a támadásépítés, mint olyan, az smafu. Igazából már mindenki a tizenegyespárbajra gyúrt. Végül is, akár még érthető is, van olyan játékos, aki öt meccsnél jár ezen az Eb-n, meg ugye a tét miatt sem vállaltak kockázatot a srácok. Bezzeg az a jóember, aki berohant a pályára, Ronaldóval akart pacsizni, vagy csak leverni neki egyet, de a 17 berohanó biztonsági közül a legrátermettebb elkaszálta elég rendesen:

A tizenegyespárbajban aztán senki sem hibázott Blaszczykowskin kívül, vagyis Portugáli 2004 és 2012 után ismét az elődöntőbe jutott. És mindezt úgy tette, hogy nem nyert meccset. Hát így is lehet. Elképesztő.

Lengyelország: Fabianski – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 98.), Grosicki  (Kapustka, 82.) – Milik, Lewandowski
Portugália: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Eliseu – J. Mário (Quaresma, 80.), W. Carvalho (Danilo, 96.), R. Sanches, Adrien (Moutinho, 74.) – Nani, C. Ronaldo

Lengyelország–Portugália 1–1* (1–1)
Gól: Lewandowski (2.), ill. Sanches (33.)

*Tizenegyespárbaj: 3–5

(Fotó: AFP)

Eközben még javában tart az Eb, igaz már nélkülünk. Azért nézed? Fogadsz is? Kéne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés