Wales története első Európa-bajnokságán rögtön elődöntőig jutott, Cé Ronaldo meg a legtöbb elődöntőt játszó játékos lett. De a döntőbe csak egy juthatott.

Érdekesen indult az első elődöntő, ugyanis váratlanul mindkét csapat a második számú szerelésében játszott, ám ennél izgalmasabb már nem is lett a meccs első félideje. Ahogy az várható volt, semmi sem történt, de hát Portugália játszik.

Leginkább Bale igyekezett, egyszer meg is futotta a teljes portugál védelmet, ám a lövésre már nem maradt kakaó. A másik oldalon ívelgetések voltak, meg beadások, meg némi hiszti. Nem volt könnyű ébren maradni, arról nem beszélve, hogy semmi más nem járt a fejünkben, minthogy te jó ég, az egyik csapat Eb-döntőt fog játszani.

És aztán a második félidő elején elég gyorsan el is dőlt, hogy ez Portugália lesz, mert három perc alatt két gólt is összehozott Ronaldo. Az 50. percben befejelt egyet:

Majd adott egy gólpassz Naninak:

A kétgólos hátrányban azért látszott, hogy ettől a magaslati levegőtől már fullad a kis Wales, nem nekik való azért ez a szint.

Így 2004 után ismét döntőt játszik a portugál válogatott, noha eddig egyetlen meccset nyert meg a rendes játékidőben, például Magyarországot sem tudta legyőzi. De vasárnap egy másodikkal aranyuk is lehet.

Portugália–Wales 2–0 (0–0)

Portugália: Rui Patrício – Cédric, Bruno Alves, Fonte, R. Guerreiro – J. Mário, Danilo, R. Sanches, Adrien – Nani, C. Ronaldo
Wales: Hennessey – Gunter, Chester, Collins, A. Williams, Taylor – King, Ledley, Allen – Bale – Robson-Kanu
Gól: Ronaldo 50., Nani 53.

De vajon ki nyeri az Eb-t? Fogadsz?

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés