Szaúd-Arábiában már építik a világ legextrémebb F1-es pályáját, ami mellett minden más csak gokartpályának fog tűnni.

Szaúd-Arábia nem bízta a véletlenre a jövő versenypályáját, a Rijád mellett épülő monumentális sport- és szórakoztató központ részeként ugyanis egy olyan aszfaltcsík születik, ami alapjaiban írja felül az autóversenyzésről alkotott elképzeléseinket.

A korábbi Formula–1-es pilóta, Alexander Wurz tervei alapján készülő pálya legextrémebb pontja a Blade (Penge) névre keresztelt kanyar lesz, ez a szakasz egy húszemeletes épület magasságába nyúlik fel, a pálya teljes szintkülönbsége pedig eléri a 108 métert – ez a világ első ennyire drasztikusan megemelt kanyarja, ami technikai és vizuális szempontból is páratlan élményt ígér.

Bár a friss helyszíni felvételek szerint az építkezés már látványos szakaszba lépett, a munkálatok némi csúszásban vannak a 2024-es eredeti céldátumhoz képest: a jelenlegi ütemterv szerint a komplexum 2027-re készülhet el teljesen, az első nagydíjat pedig várhatóan 2028-ban vagy 2029-ben rendezhetik meg rajta.

(Forrás: Crash.net)

Ez is érdekelhet:

A show fontosabb a biztonságnál? – Verstappen dühöng, Wolff szerint viszont remek az új F1 Bearman 50G-s bukása után is

Továbbra is lángol a vita az F1 új szabályairól, ezúttal elsősorban biztonsági szempontból.

„Ez nem versenyzés, ez jojózás!” – Norris szerint Hamilton ellen is csak kínos volt az új F1

Lando Norris szerint az új F1 még mindig távol áll az ideálistól.

A vég kezdete? Verstappen a visszavonulás szélére sodródott, az öthetes szünetben dőlhet el a jövője

A F1 mezőnye kényszerpihenőre vonul, Max Verstappen pedig az F1-es jövőjét mérlegeli.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: megszűnt autómárkák és bukott modellek

Extravagáns marad, de elektromos autó lesz a Nissan Juke

„A Verstappen-faktor megszűnt létezni” – A saját motor hozhatja el a Red Bull bukását?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.