Engedéllyel.

A román Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján közzétett táblázatokból az olvasható ki, hogy 2019 júliusa óta 243 veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki engedéllyel, 25-öt pedig befogtak és áthelyeztek.

A minisztérium három táblázatban foglalta össze, hogy az erre vonatkozó egyes rendeletek értelmében milyen esetekben, milyen településekről kérvényezték, hogy mentesüljenek a barnamedve vadászatának tilalma alól, és lőhessenek ki, vagy helyezhessenek át egy-egy veszélyesnek ítélt egyedet. A táblázatokba azt is rögzítették, hogy a kéréseket jóvá hagyta-e a hatóság, és a jóváhagyás után megtörtént-e az állat kilövése vagy áthelyezése.

A medveveszély megelőzésére engedélyeznék több mint kétszáz medve kilövését Romániában

„Azonnali megoldásokat kell találnunk” – mondja a környezetvédelmi miniszter.

A kimutatásokból kiderül, hogy a 2019 és 2022 tavasza között érvényben lévő minisztériumi rendeletek szerint

a beadott kérvények mintegy felét hagyta jóvá a tárca, de a jóváhagyott kéréseket sem sikerült miden esetben érvényesíteni.

A 2022-es jogszabály immár a preventív beavatkozást is lehetővé tette, itt az elutasított kérésekről már nem ad számot a táblázat. Az azonban kiderül az adatokból, hogy az engedélyezett kilövések vagy áthelyezések nem mind valósultak meg. Ez év április közepe óta a jóváhagyott kilövéseknek csak a 42 százaléka történt meg, a korábbi jogszabályok szerint jóváhagyott kérések alapján a veszélyes medvék mintegy 80 százalékát lőtték ki.

Székelyföldön a legnagyobb a medvegond

Az elmúlt bő három évben az engedéllyel kilőtt medvék csaknem kétharmada a három székelyföldi megyében került puskavégre. Hargita megyében 81 jóváhagyott kérés nyomán 68 medvét lőttek le, Kovászna megyében a 48 kérés nyomán 47-et, Maros megyében pedig 67 nyomán 44-et. A medvés megyék rangsorában Brassó, Arges és Szeben következik, jóval kevesebb kilőtt nagyvaddal.

Az elmúlt két évben 47 esetben támadt emberre medve Romániában,

2974 esetben jelentettek be a nagyvad által okozott kárt összesen 6,8 millió lej (félmilliárd forint) értékben. Hargita megyében 14, ember elleni támadást jegyeztek fel, és a kár több mint 40 százalékát Hargita és Maros megyében jelentették. Jelentős azonban a kár Kovászna, Brassó és Szeben megyében is, az ember elleni támadások statisztikájában pedig Prahova megye áll a második helyen öt esettel.

A medvék azt követően jelentek meg egyre gyakrabban a lakott területeken is Romániában, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány betiltotta a populációszabályozás céljából végzett medvevadászatot. Korábban évente 400-450 medve kilövését engedélyezte a minisztérium.

(Forrás: MTI. A kép illusztrációk.)

Ez is érdekelhet:

Tuti módszer, hogy a gyerekek gyorsan bemenjenek a házba: medve

Ami egy szülőnek néha sokáig nem sikerül, egy medvének pillanatok alatt összejön.

Itt egy zseniális megoldás, hogy ne pakolja ki a medve a kocsid

Az is megoldás, ha nincs kocsid, vagy nincs a közelében medve, de nem erre gondoltunk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés