Hatmillió éves!

A fosszilizálódott tengerparti üledékben talált lábnyomokra a krétai Trakhilosz falu közelében bukkantak, erről először 2017-ben számoltak be a tudósok. Geofizikai és mikropaleontológiai módszerekkel

sikerült most megállapítani a korukat: 6,05 millió évben határozták meg.

Ezzel ez a több mint ötven lábnyom a legrégebbi ismert bizonyítéka annak, hogy emberihez hasonlatos lábat járásra használtak. A kutatást a Tübingeni Egyetem Senckenberg Kutatóintézetének szakértői, Uwe Kirscher és Madelaine Böhme vezették, az eredményekről a Scientific Reports című tudományos lapban számoltak be.

„A nyomok majdnem 2,5 millió évvel régebbiek, mint azok, amelyeket a tanzániai Laetoliban találtak és az Australopithecus afarensisnek tulajdonítanak. Ezáltal a trakhiloszi nyomok ugyanolyan korúak, mint a felegyenesedve járó Orrorin tugenensis nevű emberféle Kenyában talált fosszíliái. Ehhez a fajhoz köthetően azonban eddig csak combcsontot találtak, a lábfej csontjait és lábnyomokat nem” – mondta Kirscher.

A krétai lelet korának meghatározása új fényt vet az emberi járás korai, több mint hatmillió évvel ezelőtti evolúciójára.

„A járásra használt legrégibb emberi láb talppárnával, erőteljes nagyujjal és egyre kisebb párhuzamos oldalsó ujjakkal rendelkezett. A talp rövidebb, mint az Australopithecusé. A boltozat nem volt még hangsúlyos, a sarok keskenyebb” – mondta Per Ahlberg, az Uppsalai Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője.

Hatmillió évvel ezelőtt Krétát és Görögország szárazföldi részét összekötötte a Peloponnészoszi-félsziget. Böhme szerint nem kizárható, hogy kapcsolat van a lábnyomokat hátrahagyó előemberféle és a kutatócsoportjuk által néhány évvel ezelőtt azonosított hominida, a Graecopithecus freybergi között, amelynek fosszíliáit 7,2 millió éves üledékben találták csupán 250 kilométerrel távolabb, Athénban.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Phys.org, MTI, fotó: Tübingeni Egyetem. A címlapkép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.