Minden eddiginél több céget törölhetnek idén: a megszűnő cégek száma 2014 februárja óta tartósan meghaladja a havi háromezret, és folyamatosan emelkedik.

„A mostani számok év eleji előrejelzésünknek megfelelően alakulnak. Az adat tehát nem meglepő, a megszűnéshez vezető okok vizsgálata viszont annál izgalmasabb – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.

Az előző év második fele óta havonta 1500–2000 cég szűnt meg úgy, hogy a törlést felszámolási eljárás előzte meg. Az elmúlt három hónapban azonban összesen 3200 ilyen esetet regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a megszűnési okok között gyors ütemben szorul vissza a felszámolás – mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője.

Emelkedik ugyanakkor a végelszámolással megszűnő cégek száma: az októberi törlések közül 674 következett be ilyen eljárás eredményeként. Az induló eljárások között 2014-ben a kényszertörlés dominál: 2013-ban egész évben 16 500 ilyen határozatot hozott a cégbíróság, most azonban csak az elmúlt három hónapban több mint 8800-at.

Év végére 40 ezer fölé kerülhet az éven belül megszűnő cégek száma, ami bő 20 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest.

(Forrás: Opten, fotó: Fortepan)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
14% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés