Manapság elég komoly vita folyik arról, hogy vajon a közösségi média inkább pozitív, vagy inkább negatív hatással van az emberiségre.

Elég ha csak arra gondolunk, hogy a Facebook naggyá tételében oroszlánrészt vállaló vezetők is kiálltak már a nyilvánosság elé és elmondták, hogy milyen káros hatással lehet ez a társadalomra, főképpen a gyerekekre nézve.

Most egy felmérést is végeztek, amelyben összesen 2000 amerikai vett részt. A megkérdezetteknek ki kellett választaniuk, hogy melyik a leginkább káros a társadalomra nézve:

  • Marlboro
  • Walmart
  • Facebook
  • McDonald's
  • Coca-Cola

Az eredmények alapján a legtöbben a cigarettamárkát ítélték leginkább károsnak, ám utána közvetlenül a Facebook következett, ami a szavazatok 27 százalékát kapta.

A számok alapján tehát minden negyedik amerikai gondolja úgy, hogy a Facebook negatív hatással van a társadalomra. Összehasonlításképpen a McDonald's 21 százalékon, míg a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, a Walmart 18 százalékon végzett. Azért az is elég sokkoló, hogy a felmérésben résztvevők 36 százaléka szerint ezek közül egyik sem káros.

Egy másik kutatásban csak a tech-óriásokat vizsgálták, itt a következőképpen alakult a károssági sorrend: Facebook (37 százalék), Twitter (27 százalék), Google (7 százalék), Netflix (6 százalék), LinkedIn (4 százalék). Ugyanakkor a megkérdezettek 53 százaléka szerint egyikkel sincs semmi gond.

A felmérést végző Honest Data alapítója, Tavis McGinn elmondta, hogy egyáltalán nincs meglepődve azon, hogy egyre többen találják károsnak a Facebookot, azok után, hogy milyen botrányokat keltett az orosz propaganda, az álhírek, valamint az olyan esetek, amikor öngyilkosságokat közvetítettek élőben az oldalon.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés