Legújabb sorozatunk, a Magyarország hálószobája ismét jelentkezik! A legutóbbi Miért jó szex közben beöltözni? cikkünk után ezúttal pár bizalmi kérdésről lesz szó.

Magyarország legnagyobb erotikus áruháza, a Vágyaim.hu az év során rendszeresen kutatja a vásárlók szokásait, hogy még jobban megismerjék a vágyaikat, és fejleszthessék kínálatukat, eközben pedig nagyon sok érdekes adat keletkezik, amiket mi itt a Playeren ebben a sorozatban feldolgozunk velük együtt!

A legutóbbi kutatásuk során arra voltak kíváncsiak, hogy ha szexualitással kapcsolatos kérdéseik vannak a vásárlóknak, mely forrásokat tartják a legrelevánsabbnak, kiben/miben bíznak a leginkább?

A kicsit több mint ezer vásárló válaszai alapján az alábbi opciók közül lehetett választani, többet is meg lehetett jelölni:

  • Barátok
  • Szülők, rokonok
  • Szakemberek
  • Online magazinok
  • Google Kereső
  • Podcastok
  • Facebook-csoportok
  • Influenszerek

A válaszok nagyjából úgy alakulnak, ahogy gondolnánk, de valamelyest meglepő, hogy 2023-ban a Google még nem győzte le az intim baráti viszonyokat, a legtöbben ugyanis megjelölték, hogy barátoktól (is) tájékozódnak a kérdést illetően.

Így nézett ki a válaszok megoszlása egészen pontosan:

Érdekes ez a grafikon, gondoljunk csak bele, hogy 25 évvel ezelőtt még pont nem volt Google (1998-ban indult), szinte alig volt valakinek internetelőfizetése, nem hogy online magazinok, podcastok, influenszerek lettek volna elérhető távolságban számunkra.

25 évvel ezelőtt – ha tapasztalatot kellett cserélni, információt gyűjteni – ott voltak a barátaink, esetleg print szaklapok és a szakemberek. Mára viszont a szexuális életünk is digitalizálódott. Nagyon izgalmas, hogy 25 év múlva vajon, hogy néz ki majd ez a grafikon? Lehet, hogy már az lesz a válaszok többsége, sőt, valószínű, hogy valamilyen otthoni robotunk mesterséges intelligencia segítségével segít nekünk a kínosnak vélt kérdésekben.

A válaszadók 18 és 70 év közöttiek voltak, többségében férfiak, érdekesség, hogy a kor előrehaladtával a válaszadások és vásárlások aránya is férfi irányba billent, vagyis mintha 35 éves kor felett a férfiak szexuális érdeklődése tovább nőne, viszont a nőké csökkenne.

A huncut webáruház azt is megkérdezte a vásárlóktól, hogy mitől tartanak leginkább, amikor bemennek egy ilyen felnőtt áruházba, vagy akár csak online vásárolnak. Azok közül, akik vásároltak a legtöbben attól félnek, hogy a vásárolt termék végül nem éri el a kívánt hatást, nem lesz kielégítő az eredmény vagy a minősége a terméknek – ez természetes minden online vásárlás esetén, ott, ahol nem ismerjük a terméket.

Az viszont érdekesebb, hogy közel 20%-a a vásárlóknak attól tart, hogy amikor kihozza a postás a csomagot, annak formájából kiderül, mi van benne, vagyis a diszkréció felől izgultak. Hogy majd a recepciós mit gondol, vagy a futár majd biztos beszól valami kellemetlent. (Mondjuk erre a Vágyaim csapatának nagyon klassz megoldásai vannak, teljesen sima klasszis barna dobozokban érkezik minden, jelöletlenül, nincs rajta, hogy ÜVEG ANÁL KÚP CICAFAROKKAL. A feladó sem az, hogy Vágyaim.hu SZEXSHOP, hanem egy teljesen átlagos cégnév, szóval itt elég nehéz lebukni szerencsére.)

Szerencsére attól csak kevesen tartanak, hogy mások elítélik majd őket mert túlságosan rákattannak majd az új élvezetekre, és az eddig a szexuális igényeinket kiszolgáló István vagy Marcsika a jövőben kevesebbet lesz foglalkoztatva a hálószobában, mert olyan jó az új Womanizer, vagy a Suck-o-mat 2.0 rádiós szuper-szívó maszturbátor...

A cikk elkészítésében partnerünk volt a Vágyaim.hu.

(Fotó: Unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában