Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusai kimutatták, hogy a kutyák még többre képesek, mint eddig hittük.

A tehetséges szótanuló kutyák (gifted word learners) nemcsak megjegyzik a játékok neveit, hanem képesek új, teljesen más kinézetű tárgyakra is kiterjeszteni a szavak jelentését, ha azok ugyanarra a funkcióra használhatók. Ez a készség eddig kizárólag kisgyermekeknél és egy-egy hosszú éveken át tanított papagáj vagy bonobó esetében volt ismert.

Az embereknél a jelentéskiterjesztés a nyelvtanulás egyik alapköve, a funkció alapján történő kiterjesztés azonban még ennél is összetettebb készség. Egy kisgyermek fokozatosan megtanulja, hogy a „csésze” szó a bögrére, a pohárra és a kulacsra is vonatkozhat, hiszen mindegyiket ivásra használjuk. Ez a felismerés annak ellenére jön létre, hogy ezek a tárgyak formájukban, anyagukban nagyon eltérőek egymástól, leginkább a használatuk módja, funkciója köti őket össze.

Míg számos állatfaj képes küllem alapján csoportosítani tárgyakat, a funkcióra vonatkozó, tanult szó kiterjesztése igen különleges elmebeli képességeket feltételez. Egyes egyedek megtanítása bizonyos tárgyakhoz kötődő szavakra rendkívül idő- és munkaigényes, és nagyon kevés egyed képes valóban elsajátítani ezt.

„Ezek a tehetséges szótanuló kutyák egyedülálló lehetőséget kínálnak e jelenség vizsgálatára, mivel ők a gazdával való játék során, természetes interakciókban gyorsan tanulják meg a szavakat – a játékok neveit” – idézték a közleményben Claudia Fugazzát. A tanulmány vezető szerzője szerint eredményeik azt mutatják, hogy

ezek a kutyák nem egyszerűen megtanulják a tárgyak neveit, olyan szinten értik a szavak mögötti jelentést, hogy képesek azt teljesen új, nagyon eltérő kinézetű játékokra is alkalmazni, felismerve, mire valók ezek a tárgyak.

Így tesztelték a kutyák képességeit

A kutatók hét tehetséges szótanuló kutyát – hat border collie-t és egy ausztrál pásztorkutyát – teszteltek természetes környezetben, a gazdáik otthonában, játékos interakciók közben.

A tanulási szakaszban a kutyák két új szót tanultak, például „húz” és „hozz”, amelyek nem egy-egy tárgyat, hanem több, küllemében teljesen eltérő, de azonos módon használt játékot jelöltek (húzogatós vagy behozós). Ezt követték a tesztek, amelyek során a kutyák bizonyították, hogy megtanulták az új szavakat, és helyesen választották ki a megfelelő játékot, ha a gazda a „húz”-t vagy a „hozz”-t kérte.

A kísérlet következő szakaszában a kutyák új, küllemében nagyon különböző játékokkal játszhattak húzogatósat vagy behozósat a gazdával, ahogy korábban is, de most a játék neve nem hangzott el egyszer sem. A végső tesztben, a kutyáknak ezen új tárgyak közül kellett kiválasztani, amikor a gazda a „húz” vagy „hozz” játékot kérte. A kutyák nagy biztonsággal választották ki a megfelelő, addig névtelen tárgyat – vagyis általánosították a szavakat funkcionális kategóriákra.

Ez az első bizonyíték arra, hogy a kutyák képesek a szavakat funkcionális kategóriákra általánosítani, mégpedig természetes, játékos interakciók során.

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szavakhoz kapcsolódó kategorizációra nemcsak az ember képes, hanem megjelenhet nem emberi, nem nyelvhasználó fajoknál is, természetes módon” – mondta Miklósi Ádám, a tanulmány társszerzője, aki szerint ez izgalmas új irányokat nyit annak megértésében, hogyan fejlődhettek ki a nyelvhez kapcsolódó készségek, és hogyan működhetnek fajunkon túl.

(Forrás: ELTE, MTI. A nyitókép illusztráció, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nyugodtabbak, de nehezebben behívhatók a rövid orrú kutyák az ELTE kutatása szerint

A kutyák orrhossza és viselkedése összefügg, de a nevelést nem lehet megspórolni.

A kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai

A hőmérséklet és a páratartalom például nem befolyásolja a szaglásteljesítményüket.

A kutyák a jó kaja után a gyenge tápnak is örülnek

Nem az a tanulság, hogy adj nekik rossz tápot!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés