Az úgynevezett „szennyező elit” radikális életmódváltása és viselkedésbeli változása is kell, hogy megmenthessük a bolygónkat.

Brit szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a dúsgazdag emberek radikális életmódváltására is szükség van a klímaváltozás megfékezéséhez, ugyanis friss jelentésükből azt derült ki, hogy

a legvagyonosabb 1% kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50% együttvéve.

A legtehetősebb 5% – az úgynevezett „szennyező elit” – 37%-ban járult hozzá a kibocsátásnövekedéshez 1990 és 2015 között.

A jelentést a Cambridge-i Fenntarthatósági Bizottság készítette, amely azt vizsgálta, hogy miként lehet a leghatékonyabban fokozni a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket.

A kritikusok szerint azonban az emissziócsökkentést technológiai fejlesztésekkel, nem pedig – várhatóan – népszerűtlen intézkedésekkel lehet gyorsítani.

A jelentés vezető szerzője, a Sussexi Egyetemen dolgozó Peter Newell szerint a testület teljes mértékben támogatja a technológiai fejlődést és a hatékonyabb termékeket, ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy drasztikusabb erőfeszítésekre van szükség, mert a kibocsátás egyre növekszik.

A professzor szerint muszáj visszaszorítani a túlfogyasztást és ezt a „szennyező elit” körében kell kezdeni:

„Ezek az emberek repülnek a legtöbbet, vezetik a legnagyobb autókat és élnek a legnagyobb otthonokban, amelyeknek a fűtése nem okoz problémát számukra, ezért nem is aggódnak amiatt, hogy megfelelően szigetelt-e az otthonuk vagy sem. Ők azok az emberek, akik igazán megengedhetnék maguknak a jó hőszigetelést és a napelemek használatát, ha akarnák.”

Newell szerint a klímaváltozás problémája akkor kezelhető, ha mindenki azt érzi, hogy részese egy kollektív erőfeszítésnek, a gazdagok részéről ez azt jelentené, hogy a kevesebb fogyasztással mutatnak példát a szegényebb embereknek.

„A sokat repülő gazdag emberek azt gondolhatják, hogy ellensúlyozni tudják a kibocsátásukat faültetésekkel és a szén-dioxid megkötését szolgáló egyéb projektekkel. Ezek a kezdeményezések azonban erősen vitatottak és nem hatékonyak”

– hangsúlyozta a professzor, megjegyezve, hogy a gazdagoknak egyszerűen kevesebbet kell repülniük és autózniuk, még akkor is, ha elektromos SUV-t vezetnek, mert az is terheli az elektromos rendszert.

A bizottság jelentése szerint a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseit nem lehet megvalósítani radikális életmódváltás és viselkedésbeli változások nélkül, amire elsősorban a társadalom leggazdagabbjainál van szükség.

Ez is érdekelhet:

Ezt is megértük: Bolsonaro brazil elnök beláthatta, hogy képtelen megállítani az erdőirtást

A brazil államfő korábban azt mondta, a védekezés helyett ő inkább azt támogatja, hogy kiaknázzák az esőerdő nyújtotta gazdasági erőforrásokat, most már nem így gondolja, segítséget kér, nem is keveset.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés