Az amerikai sajtóban már egy ideje cikkeznek arról, hogy a mai fiatalok egyre kevésbé preferálják a sört, ám a most következő generáció tagja végképp hazavághatják a söripart.

A Berenberg Research kutatása szerint a Z generáció tagjai (akiket digitális bennszülötteknek is szokás nevezni) előnyben részesítik a röviditalokat, például a vodkát és a gint, valamint a bort a sörrel szemben. Ez pedig egy igen komoly fordulópontot jelenthet, hiszen a korábbi generációk tagjai még a sört preferálták.

Persze ezeket a generációkat nem könnyű elhatárolni egymástól, ebben a kutatásban a 16-22 év közöttiek hozzáállását tanulmányozták szerte az Egyesült Államokban. Mivel több mint 6000 fiatalt kérdeztek meg, az eredményeiket komolyan vehetjük. A jelek szerint tehát a mai fiatalság számára már nem jelent vonzó opciót a sör.

A kérdés már csak az, hogy vajon miért nem. A Business Insider hasábjain kiemelik, hogy a sörgyártók mindig is a fehér férfiakat célozták meg a reklámjaikkal, ez pedig most visszafelé sül el, hiszen a nők és az afroamerikai férfiak jelenleg több alkoholt fogyasztanak mint a korábbi évtizedekben. Ennek eredményeképpen a nagy sörgyártók most próbálnak olyan vásárlókat is megnyerni maguknak, akiket korábban ignoráltak, ez azonban nem könnyű feladat.

Ehhez jön még hozzá az is, hogy a Z generáció tagjai úgy általánosságban is kevesebb alkoholt fogyasztanak. A mai tizenévesek 20 százalékkal kevesebb szeszt gurítanak le a torkukon, mint az eggyel előttük járó generáció tagjai tették ugyanennyi idősen. Ráadásul a 64 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy várhatóan később is ritkábban fogyaszt majd alkoholt, méghozzá egészségügyi megfontolásokból, illetve a másnaposság elkerülése érdekében.

A 20 évnyi drog-, dohányzás- és alkoholellenes oktatás megtette a hatását. Már nem számít gáznak, ha valaki nem iszik vagy nem drogozik

- írták a Berenberg elemzői a beszámolójukban.

Ez pedig természetesen jó hír a fiatalság hosszútávú egészségére nézve, ám ugyanakkor rossz hír a söriparnak, ami már egyébként is megroggyant az elmúlt években. Az amerikai piacot tekintve a sör 10 százalékos piaci részesedést bukott el a többi szeszhez képest 2006 és 2016 között.

Te melyiket részesíted előnyben?

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés