Fejezetek a legősibb foglalkozás néha megdöbbentő múltjából, avagy minden, amit történelem órán nem mertek neked megtanítani.
A Vénusz- vagy Melitta-kultusz természetesen Görögországot sem kerülte el, a hellén férfiak fülig érő szájjal hódoltak is neki. Azt vallották, hogy Vénusznak, a szerelem istennőjének két alakja van: az első maga Vénusz, aki az elérhetetlen, makulátlan szépség megtestesítője, a másik pedig Pandémosz, a testi élvezetek istennője. Maga a prostitúció azonban folyamatosan eltávolodott a vallástól, és igazi, virágzó üzletággá fejlődött.
Szolón, akinek államférfiúi nagyságáról áradoztak nekünk a suliban, meg is látta a nagyszerű befektetési lehetőséget az örömlányokban: importált egy nagyobb csapat rabszolganőt, berendezett nekik egy piroslámpás negyedet Hellász szívében, és az általuk megtermelt bevételt az államkasszába folyatta. Igen, jól érted: állami prostitúcióról beszélünk.
Egy idő után a prostituáltak körében is kialakultak a társadalmi rétegek: legfelül az okos, művelt és gyönyörű hetérák álltak, akik megválogathatták kuncsaftjaikat, alattuk a fent említett állami konzumhölgyek, a dikteriadák. Ők nem válogathattak: aki fizetett, az vitte őket. Alattuk helyezkedtek el a rangsorban a fuvoláslányok, azaz auletridák (nem, ez nem olyan fuvola volt), akik tisztességes polgári házakban is zenélhettek jó pénzért, így gyakran meg is gazdagodtak (főleg, hogy egyetlen éjszakáért akár ötven aranyat is felszámoltak). A orgiákon csatlakoztak még hozzájuk táncosnők is, akik saját szakállukra (jó esetben ez csak átvitt értelemben értendő) dolgoztak. Íme, egy orgia, mielőtt még eldurvult volna, egy korabeli vázáról:
Mindannyian különböző öltözetet hordtak – vélhetően egyik sem takart túl sokat viselőjének testéből – , így jól megkülönböztethetőek voltak az erkölcsös nőktől. Bár sokáig nem léphettek fényes nappal az utcára, egyes befolyásos hetérák fittyet hánytak az összes szabályra. Közöttük egyébként volt olyan is, aki háborús időben óriási szolgálatot tett hazájának: a hozzá betérő magas rangú megszálló katonákat leitatta, és bódulatukban leszúrta őket, megmentve így a városállamot. Hálából templomot emeltek istennőjének és védőszentjének, Pandemosznak.
Azt azonban még ennek ellenére sem lehetne állítani, hogy prostituáltak nagy megbecsülésnek örvendtek volna az ókori Görögországban: ha véletlenül teherbe estek, semmiféle segítségre nem számíthattak, és gyermekeiket a többi állampolgárral ellentétben nem kötelezte arra a törvény, hogy gondját viseljék idősödő édesanyjuknak. Nem csoda hát, ha a prostituáltak gyermekeiket általában állami gondozásba adták: kitették az út mellé őket. Aki nem így tett, annak gyermeke sohasem vegyülhetett a „rendes” gyerekek közé: Herkules temploma mellett volt a kijelölt, elkülönített játszóhelyük például.
Korinthosz messze földön híres volt hetéráiról, Pireusz kikötővárosa pedig valóságos örömtanya volt, még az elegáns hetérák is itt találkoztak pártfogóikkal. A szokás szerint a Keramikosz nevű sétányon korzóztak, így téve közszemlére magukat, s amelyikük megtetszett az arra lófráló férfiaknak, annak nevét felírták a falra. A hetérák lótifutija ellenőrizta, mikor melyik hölgynek van jelenése, így szervezték meg a légyottokat. A hetérák ár szerinti növekvő sorrendben sétálgattak a Keramikoszon.
Ha egy hetéra kiörögedett, általában szülész- vagy kerítőnő lett belőle. Persze ahogy idősödött egy örömlány, úgy veszített értékéből, így végül közönséges prostituálttá süllyedt, majd felhagyott mesterségével. Az egyik leghíresebb valaha élt hetéra Neara volt, akit egy Nikarete nevű egykori örömlány nevelt hat rabszolgatársával együtt a legbefolyásosabb luxusprostituáltakká, valahogy úgy, ahogy az Egy gésa emlékirataiban olvashattuk. Úgy tűnik, van, ami kultúrafüggetlen.
Laisz szépsége szintén nem véletlenül maradt fenn évezredeken át: férfiak százai epekedtek drága bájai után. Az ő ellenlábasa volt Phrüné, akit egy haragosa megvádolt azzal, hogy megszentségtelenített egy ünnepséget. Phrüné elég rosszul állt a perben, és mivel úgy látta, a bírák elítélik, eltörött nála a mécses. Ekkor az érte epekedő szónoknak, Hüperidésznek nagyszerű ötlete támadt: letépte a síró hetéra ruháját. Phrüné idomainak látványa megrészegítette az ítélőszéket: úgy érezték, maga Vénusz áll előttük, így a hetérát felmentették, ő pedig hálából Hüperidészé lett, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Vagy legalábbis majdnem.