Nem telik el úgy nap, hogy ne jönne egy ilyen lehangoló hír. És csak egyre rosszabb lesz.

Amerikai, francia, ausztrál és német tudósok készítették el A világ teknősei című atlasz kilencedik kiadását, amelyben kitérnek mind a 357 teknősfaj veszélyeztetettségi állapotára, valamint összehasonlítja jelenlegi és eredeti élőhelyeiket is, írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Az atlasz adatai szerint a világ teknősfajainak mintegy felét a kihalás fenyegeti. Ezekre az állatokra jelentős hatással van élőhelyük elvesztése, túlzott befogásuk emberi fogyasztásra és a kisállatkereskedelem.

Százhetvenegy teknősfaj veszélyeztetett, öt faj és alfaj már teljesen kihalt. „Különösen érintettek a nagytestű fajok, amelyeknek különlegesek az élőhelyeik. Például valamennyi nagy ázsiai teknősfaj, amely eredetileg a folyók torkolataiban élt, a kihalás szélén áll. Élőhelyeik csökkentek, tojásaikat emberek rabolják el, és a nagytestű állatokat még ma is leölik húsukért” – mondta Uwe Fritz, a német Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum kutatója.

A tanulmány szerint a teknősök a világ leginkább veszélyeztett gerincesei, ezen a listán náluk csak az emberszabásúak vannak nagyobb arányban.

Szinte az összes teknősfaj elterjedtségi területe drasztikusan csökkent az eredeti élőhelyükkel összehasonlítva.

A Burmában élő Batagur trivittata, a Mianmarban honos Geochelone platynota és a dél-afrikai Psammobates geometricus fajok élőhelyei mintegy 90 százalékkal csökkentek.

„Ezek a drámai számok azt jelentik, hogy amilyen gyorsan csak lehet, átfogó védelmet kell biztosítani a teknősöknek. Különben ezek a fajok, amelyek a dinoszauruszok felemelkedésének és kipusztulásának a tanúi voltak, teljesen elvesznek”

– mondta Uwe Fritz.

Azért néha van jó hír is:

Több mint 100 éve kihaltnak hitt óriásteknős bukkant fel a Galápagos-szigeten

A felfedezés kétségtelenül felébreszti ezen alfajok talpraállításának reményét, hogy elkerüljük a Magányos George sorsához hasonló eseteket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés