A Tisza és a Maros alsó szakaszának településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsósorban emberéleteket is védő, 80 kilométeres gátrendszerét vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem kutatói roncsolásmentes módszerekkel – derül ki a felsőoktatási intézmény közleményéből.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal együttműködve végzett vizsgálatok során a szakemberek földradart, elektromos ellenállás tomográfiát és GPS-t is használnak, amelyekkel a nem ritkán száz évnél is régebben emelt gátak magasságában, szerkezetében és összetételében bekövetkező változásokat lehet kimutatni.

A georadar elektromágneses hullámokat bocsát ki a felszín alá, melyek visszaverődnek a réteghatárokról, és különféle anyagokban különböző sebességgel terjednek. A visszaérkező hullámok tulajdonságaiból lehet következtetni arra, hogy mi van a felszín alatt.

 

Sipos György, az SZTE Geoinformatikai Természeti és Környezetföldrajzi Tanszék, valamint a kutatás vezetője kifejtette, a jórészt a 19. században emelt, majd többször is magasított földművek szerkezete nagyon összetett, hagymahéjszerűen épülnek egymásra a rétegek. Mivel nagyon régi építményekről van szó, az építésük dokumentációja hiányos.

Tisza a szegedi hajnalban

A töltések állapotának megismeréséhez tudni kell, milyen anyagokból állnak, hol vannak a réteghatárok, szerkezeti eltérések. A közvetlen – fúrásokkal vagy szelvények feltárásával járó – vizsgálatok nagyon időigényesek, és az árvízbiztonság szempontjából sem előnyösek, ezért egyre inkább a roncsolásmentes sekély geofizikai módszerek kerülnek előtérbe.

A klímaváltozás és a térségünkben tapasztalható általános szárazodás következtében az árvízi kockázat általánosságban csökken ugyan, de az extrém időjárási jelenségek, mint például a hirtelen lehulló nagy mennyiségű eső és az emiatt kialakuló nagyon magas árvizek lehetősége számottevő marad. Továbbra is előfordulhatnak rekordméretű árvizek, melyekkel a vízügyi hatóságoknak és a gátaknak is meg kell küzdeniük.

Mártélyi „csendélet”

A kutatók három fontos dolgot vizsgálnak: a szerkezeti változásokat, az anyagösszetételt és az esetleges üregek jelenlétét.

A töltések felépítésére jellemző, hogy belül egy vizet nem áteresztő agyagmagot építettek a készítők, és erre terítették az újabb és újabb rétegeket. Fontos a vízzárómag mérete, minősége, illetve az ezt borító rétegek száma, szerkezete. A töltéseken átszivárgó víz a réteghatárok mentén könnyebben utat talál, a hosszirányú szerkezetváltozások miatt pedig árvízvédelmi szempontból kritikus területek alakulhatnak ki.

A Lakiteleki-Holt-Tisza

Az építkezések során a helyben elérhető anyagokra támaszkodtak, így előfordulhatnak homokosabb összetételű gátszakaszok, ahol a víz könnyebben szivárog. A szakemberek a terepen végzett mérések adatait számítógépen elemzik, majd összevetik a kontrollfúrások, a korábbi mérések, valamint a vízügy által dokumentált árvízi jelenségek, például szivárgások helyével.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mérésekkel azonosított eltérések sűrűsödése egybeesik az árvízi jelenségek megjelenésével.

A kutatási eredmények szerint a radaros és elektromos mérésekkel előre lehet jelezni, hol van nagyobb esély az árvízi jelenségekre, így könnyebb megtervezni a gátak fenntartásához szükséges beavatkozásokat, illetve megszervezni a védekezést.

Ezek is érdekelhetnek:

Égjen bele a retinádba az, ahogy a Google megemlékezik a Föld napjáról

Egyetlen bolygónk van, ideje lenne sokkal nagyobb figyelmet fordítani a megóvására.

Száz éve nem teszünk semmit a klímaváltozás ellen

A tudósok már több mint száz éve felfigyeltek a globális felmelegedés lehetőségére, csak nekik a mi jelenünk még távoli jövőnek számított.

75 millió forintnyi támogatást is kaphatnak napelem-telepítésre a bécsi cégek

A cél, hogy Bécsben 2025-re ötször annyi áramot állítsanak elő napenergia segítségével, mint most.

(Forrás: Szegedi Tudományegyetem, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

Nem lehet akkora a karácsony előtti rohanás, hogy ne szakítsunk időt Oliviára

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés