A Zing új burgere egy igazán brutál mindent bele megfejtés, amivel ezt a bánatos évet is elfelejted rövid időre.

Úgy látszik, nem csak a Scooternek volt elege ebből az évből, aminek hangot és képet is adtak nemrég megjelent új számukkal, amit a FCK 2020 név alatt dobtak a közönség elé.

A Zing Burger is előrukkolt egy igazán bomba összeállítással hamburgerfronton, amiben mindent feltettek a duplavonatra, legyen szó húsról, baconról vagy sajtról!

Így a szebb napokat látott Crunchy egységből származó, hasonló nevű, mindenmentes pipis Crunchy Sandwich után egy újabb jósággal vagyunk ellátva, ebben a szürke és semmitmondó időszakban.

Tehát sok dolgod már nincs, ha szeretnél egy kis évfelejtőt tolni az ízekbe fojtva, csak irányba veszed a hozzád legközelebbi Zing Burgert és marj fel elvitelre egy F*CK 2020 Burgert, de inkább azt javasoljuk, hogy rendelj egyet a Woltnak köszönhetően, hogy ezzel is támogassuk napjaink hőseit, a futárokat!

Aztán jöhet a kajakóma a kanapén tespedve, és a fogadalmak özöne, hogy holnaptól elkezdesz sportolni!

Ez is érdekelhet:

Crunchy néven nyílt rántott csirkéző Budán, ami annyira durván jó, mint amekkora újdonság is egyben!

Nagyi rántott csirkéjénél valószínűleg nincs jobb, kivéve, ha a Crunchyban csapunk le rá!

(Fotók: Puskás Nóri / Socially)

És ezt olvastad már?
Mozgó konyha és Buddha látványtér az év legmenőbb enteriőrjei közt