A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra. Azaz a nagy, téli hidegben jobban csúszik a stampedli, jó a depresszió ellen, arról nem is szólva, hogy beszeszelt állapotban a hideg se csíp meg bennünket. Az istenadta nép már jóval az amerikai kutatók előtt tudta ezeket! Sajnos.

A Pittsburghi Májkutató Központ vezető munkatársaként dolgozó Ramon Bataller és kollégái 193 ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik a fokozottabb alkoholfogyasztásban és a májzsugorodás gyakoribb előfordulásában. Na meg azt, hogy az alkohol fogyasztása összefüggésben áll a depresszióval, amely jóval gyakoribb kevés napsütés idején. A Hepatology című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatainak felhasználásával készült.

„Új bizonyítékunk van arra, hogy az időjárás, különösen a hőmérséklet és a napsütéses órák száma erősen befolyásolja, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk”

– mondta Peter McCann, a skóciai Castle Craig addiktológiai központ munkatársa.

Hozzátette: az időjárással összefüggő alkoholfogyasztás ráadásul közvetlenül befolyásolja a májbetegségek legsúlyosabb fajtája, a májzsugorodás kialakulásának esélyét, amely májelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.

Télen jobban csúszik

A skót szakember szerint mindezek fényében a téli hónapokban szigorúbban kellene szabályozni az alkoholreklámokat. A WHO mindeközben hétfőn ismerteti Edinburgh-ban az európai alkoholfogyasztási szokásokra vonatkozó legfrissebb adatokat. A mutatók szerint az alkoholfogyasztás mértéke továbbra is magas, és a felnőtt férfi lakosság csaknem felére jelentenek kockázatot az ártalmas alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő rövid és hosszú távú egészségi, valamint szociális problémák.

Témánál maradva:

7 módszer, ami segíthet abban, hogy kevesebbet igyál

Jó az, ha reptet a pia, de néha jobb egy kicsit leszállni a repülőről.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés