Egy történelmi jelentőségű ház Amszterdam belvárosában eleve nagyon értékes, de még annál is többe kerül ez az épület, aminek az alsó szintjén garázst rendeztek be.

Amszterdam belvárosában, a „kilenc utca” negyedében található ez az 1650-ben épült ház, ami eredetileg raktárnak készült, de az idők során lakóépületnek alakították át, megőrizve a klasszikus stílusú homlokzatát. A két házból álló négyszintes ingatlan érdekessége, hogy a földszintjét garázsnak rendezték be, ahol a tulajdonos szerint hat-hét autónak jut hely, és aminek két utca felől is van bejárata.

A három további szinten nappalit, konyhát és hat hálószobát találni, saját fürdőszobákkal egy szaunával, a legfelső emelet penthouse lakásához pedig hangulatos terasz tartozik. A hasznos területe összesen 775 négyzetmétert tesz ki a huszonöt éve felújított háznak, amit most

elképesztő összegért árulnak: 7 850 000 eurót kérnek érte, ami hárommilliárd forintnak felel meg.
A háznak mind a két utcáról van bejárata a garázsba is

Ez is érdekelhet:

25 autós garázs is van ebben az átlagosnak tűnő házban

Szó szerint a kedvenc autóid közt élhetsz benne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés