Ian Toothill egy 47 éves sheffieldi úriember, akinél 2015 júniusában diagnosztizáltak bélrákot. Nem sokkal később, 2016 elején úgy tűnt, hogy sikerült legyőznie a betegséget, azonban a rák később kiújult, az orvosok pedig csupán néhány hónapot jósoltak neki.

A személyi edzőként dolgozó férfi viszont nem omlott össze.

Úgy döntött, hogy még nekivág egy hatalmas kalandnak: végstádiumú rákos betegként megmássza a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát.

A férfi így négy hónappal ezelőtt indított egy internetes adománygyűjtő kampányt, hogy finanszírozni tudja az útját. A felhasználók több mint 33 ezer fontot (11,6 millió forint) ajánlottak fel, amiből 29 ezer font az expedíció költségeit fedezi, a többi pénz pedig a Macmillan Cancer Support szervezethez kerül.

Ian Toothill

Toothill időközben sikerrel járt: június 5-én ért fel a Mount Everest csúcsára, ahol a Sheffield Wednesday-drukker tiszteletből a rivális Sheffield United zászlaját tűzte ki, ugyanis az egyik United-szurkoló barátja ezer fonttal támogatta a kampányát. Toothill egy februári rádióműsorban mondta még azt, hogy „be akarja bizonyítani, minden lehetséges”. Lehet, hogy ez a közismert szlogen kicsit már vesztett az „élességéből”, de hogy Toothill valóban hihetetlen dolgot hajtott végre, ahhoz kétség sem fér.

Ian Toothill a rivális Sheffield United zászlajával a kezében

Az expedíció közben, május 20-án a következő üzenetet osztotta meg a Climbing Everest for Cancer nevű Facebook-oldalon:

Hegyet mászok azokért, akik naponta szenvednek a ráktól. Azokért, akik már elvesztették a csatát, az ő családjukért és barátaikért, akiknek át kellett élniük mindezt. Azokért, akik már nem tudnak szívből mosolyogni, akik folyamatosan küzdenek az éjszakákkal – maradjatok erősek: sosem lesztek legyőzve, mindig is lesz kiút. Hegyet mászok továbbá a gátlástalan munkáltatókért, a biztosítási cégekért és a pénzügyi intézetekért, amelyek megvetéssel bántak velünk. Itt vagyunk, erősebbek vagyunk, mit gondolnád, és győzni fogunk.”

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés