Szóval az egykor volt belvárosi bankfiók helyén kialakított üvegtáblás kocsmáról elsősorban olyan emlékek kavarognak bennem, mint amikor például a frissen életbe léptetett dohánytörvény idején vodkáktól leizomlazítva sikerült a kelleténél hangosabban megfogalmaznom, hogy milyen erős szagmix fekteti két vállra az utolsó elfogyasztható oxigénmorzsát is – és nem szóltak rám, mert az esték itt már csak ilyenek.

És akkor még nem beszéltem a kortárs popzenei bulikkal bevonzott, jól dokumentált hipszter népi egyletről, vagy a kidobókról, akik esténként előszeretettel küldik el az Anker közből még azt is, aki síri kussban lapul rá a szemközti házfal ívére. Mindent egybevetve az Anker Klubot mindenekelőtt eszméletvesztő terepnek véli az ember, és nem étteremnek.

Pedig a bejárattól balra vaskos, ételek neveit soroló krétabetűk, valamint egészen délután ötig hetyke kis zöld szalvétákon pihentetett evőeszközök jelzik, hogy tessék, csak tessék! Nem is hőköltünk vissza az invitálástól. Hamar kiderült, hogy valószínűleg okos hozzáállás és egy okosan kiválasztott séf van a háttérben, mert amit háromfogásos ebédmenü gyanánt kaptunk 1250 forintért (egyes fogások esetén plusz 300 forint), azt bátran lehetne kínálni a kiskörút túloldalán a Le Méridienben is, csak a tízszeres árkülönbséget vennénk észre.

Egy fondorlatos csavart alkalmazva azonban hadd kezdjem azzal, hogy rögtön két egymást követő napon is sikerült ide betalálnom, úgyhogy minden fogásból kettőt is említek (pedig nem, nem próbáltak korrumpálni a helyen). Tehát: a levest az edény feléig csurgatva kapjuk, ami elsőre kisebb hohó-t válthat ki a gyanútlanokból, de állítsuk meg őket egy szóra, nézzenek már bele, ez nem egy kávéscsésze! Az első alkalommal gombaleves volt a napi leves – rajta kívül még kétféle van, plusz további két saláta, valamint kacsamájpástétom hagymalekvárral, ezek az előételek –, mi ezt kértük, szerettük. A második napon már csülkös bablevesre voksoltunk, ez enyhe sótlanságát leszámítva maszkulin módon sűrű és markáns nyitódarabnak bizonyult.

Nem bírtunk nem – a feláras – lazacsteaket kérni másodiknak, melynek kapcsán szinte felhuppantunk a kilences számú felhőre, mert nem értettük, hogyan bírta ki a szakács, hogy ezt ne tuszkolja le a saját torkán, amint elkészült (reméljük, tényleg nem tette). Vajas cukorborsót és üvegtésztát mellékeltek hozzá, magas minőségben. De ugyanezt tudjuk elmondani a másnap elköltött gorgonzolával felpakolt parajos gnocchiról, még akkor is, ha pár gyűszűnyivel több spenótot is elviseltünk volna.

A desszertnek választott mandulaszirmokkal megszórt, híg eperkrémben megúsztatott túrógombóc egy meglehetősen ergya képzavart alkalmazva süti volt, de muszáj a végére hagynunk azt, amiről úgy gondoltuk, hogy ilyen lehet az a receptorszaggató felismerés, amit azok a kutatók éreznek, akiknek végre sikerül valami nagy dolgot nem csak elméletben reprodukálniuk. Szóval a fentebb látható almás palacsinta mák mousse-szal. Szinte biztosak voltunk benne, hogy ilyen márpedig nem létezik, de alighanem azért dobták a tetejére a cukrozott mentalevelet, hogy felriasszon: faszi, ez itt van előtted! Tényleg nem tévedés.

Anker Klub, Budapest VI. ker., Anker köz 1–3.

Tovább a:
Többi étterem tesztjéhez, a Falni Budapest sorozatunk többi részéhez
Legfrissebb Player-cikkekhez
Rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Csodálatos Föld bolygó – Még több alig ismert hely a világból