Spoilerezünk így rögtön az elején: nem egészségesebb, mint a nem diétás üdítőital, sőt...

Elég sokan áltatják magukat azzal, hogy a diétás üdítőktől nemcsak egészségesebbek lesznek (legalábbis mint addig voltak), hanem le is fogynak, mondván így nem visznek be annyi kalóriát a szervezetükbe, mint a rendes cukortartalmú italokkal.

Ebből annyi igaz is, hogy a diétás italok kalóriatartalma valóban alacsonyabb, viszont az édesítőszerek egy fajta hamis kalóriával áltatják a szervezetet, ami kiegészülve a diétás üdítőitalok semmilyen ízével totál megzavarják a szervezetet. Ennek a hatása pedig nagyon hasonlít a kábítószer fogyasztóknál tapasztalt függőségekhez, vagyis egyre többet és többet akarsz belőle inni, vagy édeset bármilyen formában fogyasztani.

Lényegében nem indul be rendesen az agyad önszabályzó rendszere és nem csökken az éhségérzet

Az ember szervezete részben ösztönösen működik, például ha erős ízt érez, akkor úgy van vele, hogy egy adott tápanyagból hamarabb érzékel megfelelő mennyiséget, az önszabályzó mechanizmus végén pedig annyit vesz fel belőle, amennyire szüksége van, amennyitől elmúlik az éhség. A diétás üdítők íze pedig milyen? Olyan semmilyen, nem? De!

Kicsit tudományosabban ez úgy néz ki, hogy...

A rendszeres diétás üdítőfogyasztóknál a valódi cukrokat már nem tudja hova tenni a szervezetük, és egy bizonyos mennyiség után pedig már nem indul be az inzulin (vércukrot szabályzó hormon) természetes kiválasztása, ami a vércukorszint csökkenéséhez és az újbóli éhségérzet kialakulásához vezet. És biztosan kitalálod, hogy milyen italokat/ételeket fogsz kívánni..., hát az édeseket.

És ez azért is van, mert a folyamat során lényegében kifárad az agy jutalomközpontja, mivel a diétás üdítők a hamis kalóriákkal/cukrokkal inkább csak siettetik a folyamatos kielégülési vágyat, amihez aztán az agy egyszercsak hozzászokik az agy és máris képbe jött (ismét) az evési kényszer, hogy a szervezeted újra és újra megpróbálja elérni a stimulációs szintet.

És amúgy egy ötéves amerikai kutatás megállapította, hogy ezektől a kalóriaszegény üdítőitaloktól éppen ugyanakkor eséllyel hízhatsz el, mint mondjuk a hagyományos kólától, plusz még a cukor- és szívbetegség, valamint a stroke kockázata is megnő.

És akkor van még egy kérdésünk hozzád, amire egyből válaszolunk is:

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

(Forrás: Daily Mail)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában