Az Ausztráliai Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói a déli félgömbön lévő kontinens középső részéről származó ősi üledékes kőzetekben találták meg a választ a rejtélyre.

Jochen Brocks, az ANU vendégprofesszora, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője elmondta: a kőzeteket porrá zúzták össze, majd ezek után ősi élőlények molekuláit vonták ki belőlük, így pedig képesek voltak 650 millió évre visszanyúlóan élőlények nyomait felfedezni a kőzetekben.

„Ezek a molekulák elmondják nekünk, mi érdekes történt 650 millió éve. Ekkor történt az ökoszisztéma forradalma, ez volt az algák felemelkedésének a kora”

– magyarázta. Az algák elterjedése ugyanis a földtörténet egyik legmélyrehatóbb ökológiai forradalmát indította el, amely nélkül az emberek és más állatok nem léteznének. Mielőtt ez megtörtént volna, a bolygónk mintegy 50 millió éven át teljesen fagyott volt. Hatalmas gleccserek gyalulták a hegyvonulatokat porrá, amelyek tápanyagot szabadítottak fel, és amikor a hó elolvadt egy szélsőségesen globális felmelegedés során, a folyók a tápanyagokat az óceánokba sodorták.

Brocks elmondta, hogy a tápanyag igen magas szintű jelenléte az óceánokban és a globális hőmérséklet csökkenése tökéletes feltételeket alakított ki az algák gyors elterjedéséhez. Ez volt az átmenet a baktériumok uralta óceánokból abba a világba, melyet már összetett élet uralt.

„Ezek a hatalmas és tápanyagban gazdag élőlények az élelemháló alján biztosították az energiarobbanást a teljes ökoszisztéma forradalmához, amelyben egyre nagyobb és összetettebb szervezetű állatok, köztük az ember is képes volt fejlődni”

– hangoztatta a professzor. És ami a lényeg: a tanulmány társszerzője, Amber Jarrett olyan ősi üledékes kőzeteket fedezett fel Közép-Ausztráliában, amelyek a hólabdára hasonlító Föld elolvadása utáni időszakból származnak. Ezekben a kőzetekben molekuláris fosszíliák feltűnő jeleire bukkantak, és azonnal tudták, hogy áttörő felfedezést értek el azzal kapcsolatban, hogy a „hólabdabolygó” közvetlen részese volt a nagy és bonyolult élet evolúciójának.

És ha már a csodás állatoknál tartunk:

Ezek az állatok bizonyítják, hogy a természetnél nincs nagyobb mérnök

Akármennyire is hihetetlen, de léteznek teljesen átlátszó állatok.

(Forrás: BBC, ANU, MTI, Phys.org)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Belga lány még nem volt idén a nap csaja

2025 volt a harmadik legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés