A tudomány szerint legalábbis.

Tudjuk, hogy nem tesz jót nekünk, ha sok időt ülve töltünk – valójában az ülőmunka szervezetünk csendes gyilkosa –, egy viszonylag friss kutatás azonban kiderítette, mennyi mozgásra van szükségünk ahhoz, hogy elkerüljük az egész napos ülés negatív egészségügyi hatásait:

Napi 30-40 perc mérsékelt vagy erőteljes intenzitású fizikai tevékenység nagyjából ellensúlyozza a 10 órás (mozdulatlan) ülést.

A 2020-as kutatás szerint – ami kilenc korábbi tanulmány, összesen 44 370 ember fizikai aktivitását mérő fitneszeszközeinek adatait összegezte – ezzel olyan szinten lehetünk, mintha aktív fizikai munkát végeznek, de mellette nem edzenénk.

Ez egyébként nagyjából összhangban van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020-as irányelveivel, amelyek szerint hetente 150-300 perc közepes intenzitású, vagy 75-150 perc erőteljes intenzitású fizikai aktivitást javasolnak az ülőmunka ellensúlyozására.

Az ausztrál Sydney-i Egyetem fizikai aktivitással foglalkozó népesség egészségügyi kutatója, Emmanuel Stamatakis szerint

„minden fizikai tevékenység számít, bármennyit is mozgunk, az több, mint a semmi”.

(Forrás: Science Alert, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Örökre betilthatják a dohányzást az Egyesült Királyságban

Vannak, akik már soha nem kerülnek olyan életkorba, hogy legálisan juthassanak cigihez.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés