Elővigyázatosságból.
Azbesztszennyeződés gyanúja miatt péntektől Kőszeg 46 utcáján csak 10 km/óra sebességgel haladhatnak a gépjárművek és tíz parkolót zártak le elővigyázatosságból.
Básthy Béla polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat kigyűjtötte és átadta a Vas Vármegyei Kormányhivatalnak azoknak az utcáknak, parkolóknak és területeknek a listáját, ahol az elmúlt években határ menti osztrák bányákból származó, vélhetőleg azbesztet tartalmazó kőzúzalékot használtak parkoló- és útépítés, illetve karbantartás céljából.
A Vas Vármegyei Kormányhivatal az azbesztszennyezettség vizsgálatának idejére határozatban tiltotta meg az érintett parkolók használatát, a listán szereplő utcákon pedig tíz kilométeres sebességkorlátozás bevezetését rendelte el, illetve a feltételezett szennyezett területek folyamatos nedvesítését írta elő – olvasható a közleményben.
Az önkormányzat megbízásából a minták azbeszttartalmát akkreditált laboratóriumban vizsgálják meg, a vizsgálatokat a Vas Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályával együttműködésben végzik el, amely a beérkezett jelzéseket továbbítja a kormánynak.
Szellőztetni és kutyát sétáltatni sem tanácsos
A vélhetően Vas vármegye több települését is érintő azbesztszennyeződést először Bozsokon, egy kőzúzalékkal borított parkoló esetében állapították meg, később Szombathelyen az Oladi városrészben fogott gyanút egy helyi lakos, aki saját költségén vizsgáltatott meg egy a háza előtt vett mintát. Az eredmény szennyeződést igazolt, ezt követően rendelt el a Vas Vármegyei Kormányhivatal a területen több mintavételt is, amelyek fele mutatott azbesztszennyeződést, mégpedig az egészségügyi határérték többszörösét.
A kőzetet a határ menti ausztriai bányákból (Rumpersdorf, Badersdorf, Bernstein, Pilgersdorf) szállították Magyarországra, és széles körben használták fel útalapokhoz, parkolók és utak burkolására, felszórására, valamint jelentős lakossági felhasználása is történhetett, például udvarok, gépkocsibejárók, csapadékvíz-elvezető árkok áteresze feletti hidak burkolatának elkészítésére használhatták az anyagot.
Hétfőn a szombathelyi városházán lakossági fórumot tartottak orvosok és környezetvédelmi szakértők bevonásával, például arra kérték a lakosokat, hogy
száraz és szeles időben ne szellőztessenek, az utcán viseljenek maszkot, ne engedjék ki a gyerekeket játszani, ne sétáltassák kutyáikat, illetve tisztítsák őket, ha beengedik a lakásba.
Egészségügyi veszélyhelyzet
Kedden a szombathelyi közgyűlés rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy az Alaptörvény vonatkozó rendelkezésére hivatkozva egészségügyi veszélyhelyzet elrendelését kezdeményezik a még hivatalban lévő lévő kormányzatnál, illetve megválasztott országgyűlési képviselőjükön keresztül a következő, Tisza-kormány segítségét is kérik.
Szombathelyen az Oladi városrészben 21 utcát érinthet a feltételezett szennyezés, 12 kilométernyi útszakaszt kellene szilárd burkolattal ellátni,
ennek 2,5-3 milliárd forintra becsült költsége meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezért azt kérték, a kormány nyissa meg számukra a vis maior keretet, és finanszírozza a munkálatokat.
Arról is határoztak, hogy ha a további vizsgálatok is alátámasztják a szennyezést, és nem érkezik meg a segítség, akkor átmenetileg hitelt vesznek fel, megkezdik a munkát, a területen élő több mint 1100 ember egészségének védelmében.
A családi házas övezet érintett utcáit egyébként lezárták, a lakók csak 10 kilométeres óránkénti sebességgel használhatják az utat, illetve Szombathelyen is lezártak 19 zúzalékkal felszórt parkolót, amíg meg nem vizsgáltatják.
(Forrás: MTI, illusztráció: Pixabay)
Ez is érdekelhet: