Nem elitkaja, de népszerű fogás, holott nem is annyira könnyű rendesen elkészíteni.

A bab főzését egy csomó helyen el lehet rontani. Például, ha két évnél idősebb babot akarunk főzni, az már régen rossz. Túl sok vagy túl kevés víz szintén pocsék vagy közepes végeredményhez, kemény vagy pépes babhoz vezet, és az sem mindegy, mikor öntjük fel paradicsomlével vagy citromlével. (Ez mondjuk mifelénk nem túl elterjedt megoldás, de jó, ha tudjuk.)

A hagymásbab

A babszemeket természetesen be kell áztatni, az optimális időtartam hat óra. Egy jó főzelékhez érdemes kis hagymát pirítani alá, majd jöhet a bab. Azt a vizet használjuk a főzéshez, amiben áztattuk, plusz nagyjából öt centiméternyi folyadék lepje el a delikvenseket. Forraljuk fel a vizet, majd tíz percig hagyjuk forrni a lábast! Ezután viszont vegyük vissza alacsony hőmérsékletre, és főzzük másfél-két órán keresztül! Alkalmanként nem árt megvizsgálni a babszemek halmazállapotát. Csak akkor sózzunk, ha már érezzük a bab illatát, semmiképpen se korábban. Ez a főzési idő vége felé fog bekövetkezni.

Ezután még egy fél órát főzhetjük, de csak akkor, ha a bab még kissé kemény. Harminc perc elteltével azonban a bab készen van. ha bableves volt a cél, akkor már korábban belekerülhetnek az egyéb hozzávalók: répa, zöldségek stb. Különösen ajánljuk Bud Spencer és Terence Hill filmjeihez!

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Garantáltan hideg zuhany – A világ legszebb vízesései

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve