Becslések szerint tíz év alatt 3,5 millió emberéletet lehetne megmenteni, ha Európa többi országában is elterjedne a hagyományos dohányzás visszaszorításában a svédek megközelítése. Svédország ugyanis a világ első dohányzásmentes államaként vonul be az évkönyvekbe a helyi hozzáállásnak és az ártalomcsökkentésnek köszönhetően.

Mit jelent az, hogy egy ország füstmentes?

Egy ország akkor minősül füstmentesnek, ha a felnőttek kevesebb mint 5 százaléka dohányzik, azaz fogyaszt olyan hagyományos dohánytermékeket, mint a cigaretta. A 15 százalékról induló svédek másfél évtized alatt jutottak el ehhez a küszöbértékhez, amiben a társadalom nyitottsága is közrejátszott. A dohány égése során keletkező füst okozta ártalmak megismerésével ugyanis egyre többen álltak át a füst nélküli megoldásokra.

A svéd egészségügyi mutatók magukért beszélnek: 38%-kal kevesebb rákos halálozás

Jelenleg minden ötödik svéd férfi fogyaszt nikotint, ami nagyjából megegyezik az uniós átlaggal. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen formában viszik be a szervezetükbe. A füst nélküli megoldások használatával ugyanis alacsonyabb károsanyag-kitettség érhető el a hagyományos cigarettához képest*. Természetesen a legjobb, ha egyáltalán nem fogyasztunk ilyen jellegű termékeket, azok számára viszont, akik nem tudnak vagy nem akarnak felhagyni a nikotinbevitellel, léteznek alternatívák.

Az olyan újgenerációs dohányipari megoldások, mint az e-cigaretta, a hevítéses termékek vagy a svédek által feltalált nikotinpárna tartalmaznak ugyan nikotint, de a használatuk nem jár égéssel. Ezek a technológiák nagy szerepet játszottak abban, hogy

egész Európában Svédországban a legalacsonyabb a dohányzással összefüggő megbetegedések, valamint az ehhez kapcsolódó halálesetek aránya.

Beszédes, hogy Svédországban az EU-s átlag felét sem éri el a tüdőrákra visszavezethető halálozások száma, ahogyan az összes rákos halálozás is 38 százalékkal kevesebb. Ezek fényében nem meglepő, hogy a daganatos megbetegedések aránya szintén 41 százalékkal alacsonyabb, mint Európa többi részén.

Mi a helyzet más országokban?

Természetesen egy az egyben nem lehet más országokra is ráhúzni a svéd módszert. Ugyanakkor a Svédország nyomdokaiban haladó Norvégia mára eljutott odáig, hogy a 35 év alattiak körében mindössze 2 százalék a dohányzók aránya, miközben nikotintartalmú termékeket jóval többen használnak. Hasonlóan eredményes a japán megközelítés is, ahol szintén javuló mutatókat érnek el a hevítéses technológiát használó eszközökkel.

* A bizonyítékok széles körére alapozva, és feltételezve, hogy teljes mértékben leszoknak a cigarettáról. Ezek a termékek nem kockázatmentesek, és függőséget okoznak.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. megrendelésére készült. Kérjük, további információkért látogassa meg az égéshelyett.hu oldalt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés