Bécs híres okosvárosát, Seestadtot sokan ismerik, de volt szerencsénk szétnézni egy másik épülő negyedben is, ahol sínből járda, pályaudvarból park lett, a toronyházak udvariasan félrehúzódtak, nekünk meg leesett az állunk, hogy mennyien akarnak oda költözni.
Bécs világszerte ismert okosváros-fejlesztése a Seestadt, amit március utolsó napjaiban néztünk meg. Igen ám, de a bécsi önkormányzat jóvoltából egyik másik, szintén városrész-léptékű fejlesztést is megmutattak nekünk, szintén túravezetéssel egybekötve. Andrea Mann projektmenedzser megadta a teljes kontextust: mielőtt belefogott volna a 85 hektáros fejlesztés részleteibe, előbb megmutatta a hasonló léptékű bécsi építkezéseket. Amiből összesen hat van:
- Aspern Seestadt
- Berresgasse
- Hauptbahnhof
- Hausfeldstraβe
- Neues Landgut
- Nordbahnviertel (Nordwestbahnhof+Nordbahnhof)
Ebből Seestadt (240 hektár), a Nordbahnviertel (85) és a Hauptbahnhof (100) a három legnagyobb. Közös bennük a hatalmas kereslet: minden egyes lakásra száz érdeklődő jut, ez magyarázza, hogy Bécsen túl ezek lényegében ismeretlen projektek, az óriási léptékük ellenére. Nincs szükség semmiféle reklámra, a németen kívül semmilyen információs anyaggal nem rendelkeznek, még egy angol nyelvű weboldal sincs. Van viszont bámulatosan sok daru.
Seedtadt az élő high-tech laboratóriumának köszönhetően világszerte ismert okosváros-fejlesztés – de miért érdekes a többi? Eleve a puszta méretek okán; mert a labort leszámítva szinte ugyanazt tudják, mint Seestadt; végül mert a Nordbahnviertel esetében maga a helyszín is érdekes nekünk.
Az északi és az északnyugati pályaudvar fontos szerepet játszott a Monarchia idején, elvégre Európa egyik legfontosabb vasútvonalának legfontosabb állomásai voltak.
Az 1872-ben épült Nordwestbahnhofról indultak a vonatok Budapestre és keletebbre, de központi szerepet töltött be az árurakodásban is: ide érkeztek először trópusi gyümölcsök, illetve halak az Északi- és Balti-tengerről. A Monarchia felbomlása után viszont az utasforgalom jelentősége csökkent, az állomáscsarnokból például 1927-től egy időre sícsarnok („hópalota”) lett. A második világháború idején kényszermunkatábor működött benne, majd a hidegháború, a vasfüggöny végképp betett az állomásnak, azaz 1959-től végleg megszűnt az utasforgalom, de az árurakodás is fokozatosan leépült 1995-ig.
Hasonló karriert futott be a másik pályaudvar, a Nordbahnhof is, amit 1837-38-ban építettek, majd 1945-től jelentőségét vesztette. Nem járt sokkal jobban maga a környék sem, a háborúban sok épület megsemmisült, műemléképület lényegében csak kettő maradt (az egykori téglaraktár, a Kosmos, illetve egy másik raktárépület), és a 2. és 20. kerület határán lévő terület amúgy sem számított virágzó városrésznek.
Bécs viszont lendületesen növekedett: 2010-től évente mintegy 22 ezer fővel nő a lélekszám, ami nemsokára átlépi majd a kétmillió főt. Ezért hát a rehabilitált barnaövezetnek óriási a jelentősége, a szigorú szabályok (ahogy a város bármely más nagyobb fejlesztése esetében) pedig garantálják a vegyes funkciót, a közösségi zónákat és a szociális lakásokat – ami azt illeti, a fejlesztés teljes lakásállományának a 60 százaléka támogatott (önkormányzati lakás, szociális bérlakás, diákoknak, pályakezdőknek szánt lakás, stb). Ebben a negyedben akár 6-800 euróért is lehet bérelni havonta új lakást, ami a bécsi árak (és az ausztriai támogatások) mellett nagyon is kedvezőnek számít.
Biciklis tanpálya, az állatokat védő magasított székek a parkban, és az egyik megmaradt műemléképület:
Fent jobbra megfigyelhetjük, ahogy a park egy-egy szakaszán a régi sínek jelölik ki a járda helyét. De a fejlesztésnek a kora tavaszi zimankóban nem a parkos-zöld jellege domborodott ki a legjobban. Az igazi erősségei nagyon hasonlóak a seestadtiakhoz: a jó minőségű épületállomány; a „szivacsváros”, azaz egy laza kavicsos vízgyűjtő réteg, ami tovább tartja magában a nedvességet, viszont párologtat is a nagy hőség idején, így tompítja az időjárási szélsőségeket; illetve szinte ugyanúgy osztották ki a boltokat is:
a fejlesztő kontrollálja a bérbeadást mindkét épülő városnegyedben, és eleve mindenféle méretű boltokat terveznek, hogy különböző típusú üzletek költözzenek be.
Iskolából három is épült az első, már lezárt ütemben, a bölcsitől a felnőttképzésig minden korosztály számára adottak tanulási lehetőségek. Mindezzel pedig érvényesül a manapság sűrűn emlegetett „15 perces város” elv, azaz minden alapszolgáltatás, minden igazán fontos funkció könnyedén elérhető biciklivel vagy akár egy sétával. És a dolog működik: sokan igyekeznek ideköltözni a közvetlen közelből, a régebbi, nem túl izgalmas, nem ilyen körültekintően megtervezett lakónegyedekből.
A rozsdaövezeti örökségből adódik egy egyedisége a Nordbahnviertelnek: mindkét egykori pályaudvar területén egy-egy hosszanti sávot nem lehetett lakhatásra alkalmassá tenni, így oda 2×10 hektárnyi, hosszan elnyúló park került, mindkét fejlesztési terület hosszanti tengelyében.
Erre az adottságra még rá is játszottak a városrész okos sűrítésével, vagyis építenek toronyházakat, de csak a terület szélső részeire, ami jelzi a város egésze szemszögéből az új negyed határait, másrészt szellősebben hagyja a belső részeket, így összességében élhető marad a friss beépítés.
Fejlesztik a tömegközlekedést – új járat is lesz, másokat pedig bővítenek –, a belső részeken egyáltalán nem lesz autós közlekedés, viszont ott épül Bécs első biciklis sztrádája, egy kellemesen széles út, ahol a bringásoké az elsőbbség. Bár a bicós sztráda még nincs teljesen készen, amikor kereszteztük, a csupaszív kísérőnk, Karin lelkesen mutatta, hogy ő már rendszeresen azon közlekedik. És ha már Karin és közlekedés: az új városrész új utcáit kiemelkedő nőkről nevezték el, akikről bővebb infókat is találunk a hagyományos utcanév-táblákat kiegészítő nagyobb táblákon.
Sok daru, sok iskola, sok park:
Összefoglalva kicsit a két napot, Seestadtot és a Nordbahnviertelt, két tapasztalat meghatározó: egyrészt nem csináltak semmi olyasmit, ami önmagában világszabadalom lenne, ami mint technológia vagy tudás ne lenne hozzáférhető akár itt is, mégis szembeötlő a szervezettség, a szabályozottság. Kőbe vésték a szociális lakások arányszámát, amitől eszébe sem jut senkinek eltérni; egyértelmű, hogy minden közösségi, jólléti szolgáltatásnak jelen kell lennie, a legfontosabbaknak rögtön a kezdéstől (mindkét helyen az első épületek közt adtak át iskolát); és még az üzletek bérbeadását is szabályozzák, hogy minden típusú boltnak jusson hely.
És ugyanilyen szembeötlő a lépték: városszerte elég komoly fejlesztések zajlanak, óriási területen, és az össz-lakásigényt még ezek a projektek sem elégítik ki, szükség van több kisebb beruházásra is. Talán kételkedhetnénk abban, hogy hogyan válik mindez eleven, működő, szerves városnegyeddé – de nincs okunk kételkedni, mert a Nordbahnviertel már most is az, és Seestadt is napról napra közelebb kerül ehhez.
Ez is érdekelhet: