Lehet okosvárost tervezni, tovább okosítani, energiahatékonnyá és élhetővé varázsolni, de ahhoz, hogy működjön, legjobban a lakókra van szükség. Megnéztük Európa egyik legnagyobb városfejlesztését, a bécsi Seestadtot.

Európa egyik legnagyobb városfejlesztése zajlik Bécsben: a 240 hektáros Seestadt-negyed (összehasonlításképp: a BudaPart 54 hektár) nemcsak sok-sok új épületet jelent, de egyben élő laboratórium is, ahol nagyrészt energetikai kutatásokat folytatnak. A bécsi önkormányzat jóvoltából bejárhattuk a 2013-as start óta eddig fejlesztett területet (ami jelenleg a teljes projekt maximum 40 százaléka), és beszélgethettünk a fejlesztőcsapat egyik menedzserével, Georg Prammerrel.

Az új negyed már most is működik: közel tízezren laknak benne, és mivel 300 vállalkozás és több intézmény is odatelepült, négyezren ott dolgoznak. Ezzel együtt Seestadt NEM város a városban, tömegközlekedéssel, bicikli- és autóutakkal teljesen integrálódik Bécsbe, sőt Pozsonyba is nagyon gyorsan el lehet jutni.

Mi az U2-es metróval megyünk (de nyolc busz- és két villamosjárat is van, és hamarosan lesz egy saját belső járata), el a Prater mellett, látjuk a körgyűrűn a Budapest táblát, de mi síneket használunk, nemcsak most: az önkormányzat kérésére autó helyett vonattal érkeztünk, ezzel is rezonálva Bécs törekvésére az autóforgalom csökkentésére. Szállás a pályaudvar mellett, metró ugyanott, hamar eljutunk bárhová a városban, így az új negyedbe is, ahol először a fejlesztést összefogó Aspern Smart City Research részéről Ingrid Spörk, a sajtókapcsolatokért felelős Öffentlichkeitsarbeiterin egy kisebb szobányi maketten mutatja be a fejlesztés történetét. Ami egy iskolaépülettel indult.

Az Aldi (Höfer) itt fából van, de előtte ugyanúgy vár a kutyus a gazdira

Az iskola több szempontból kulcsfontosságú: Seestadt egy-két ütemmel megelőzve a korát már évekkel a pandémia előtt tudatosan 15 perces városnak készült, ahol minden alapszolgáltatás (lakóhely, iskola, bolt, gyógyszertár, sportolási lehetőség, étterem, szórakozóhely, közösségi terek) elérhető biciklivel vagy akár egy kellemes sétával. Tehát szervesen integrálódik Bécsbe, de aki akar (és itt van a munkahelye), akár ki sem kell mozdulnia innen.

Korábban a területen egy használaton kívüli reptér állt, így bőven jut tér a fejlesztésekre. De bármilyen szabadon is lehet álmodni, kérdés, mitől lesz igazán élettel teli egy nullkilométeres városnegyed. Landmark épületekre, parkokra, sétányokra, padokra, köztéri szobrokra, rendezvényekre gondolnánk, de Prammer kissé meglepő választ:

„mindezt nem igazán lehet tudatosan megtervezni, és nem is kell. Inkább csak inspirációkat adunk, lehetőségeket, és az emberek maguk töltik meg élettel a várost.”

Természetesen gondoltak erre, az öthektáros tóval együtt 18 hektárnyi szabadidős területet terveztek, és bárhol állva bármilyen irányban lépünk párat, rögtön jön egy kisebb park, deszkapálya, játszótér, néhány pad, kiskert, medence akár. Ám ez az, amit a menedzser „inspirációnak” nevezett. De szerencsére az életre is van már egy klasszikus példája Seestadtnak.

„Nem feltétlenül gondolnám, hogy tízezer ember el tud tartani egy könyvesboltot – kezdi Prammer, – de nálunk az első üzletek egyikeként nyíló Seeseiten lett az élet egyik ütőere.”

Kinyitottak, különböző eseményeket szerveztek, a családok leugrottak oda mesekönyvért, mások más könyvekért, és spontán módon találkozóhely, egy működő közösség központjává vált. Azóta ki is bővítették a boltot, kávézó nyílt benne, és valóban amikor ott jártunk, egy borongós hétköznap délelőttön is akadt néhány vevő, és mindegyik beszélgetett is az eladókkal. Nekünk meg eszünkbe jutott Erő Zoltán budapesti főépítész példája, aki ugyanerre a jelenségre hívta fel a figyelmet, mondván „nincs az a kormányzati agytröszt, aki előre ki tudná találni, hogy zárjuk le a Lánchidat, borítsuk le műfűvel, és jógázzanak rajta az emberek hétvégén, és akkor boldogok lesznek majd”. Tehát – ahogy az osztrák tervezők is vallják – tereket, lehetőségeket kell adnia a városnak, de valódi élettel csak a lakók tölthetik meg. (Még több taktikai urbanizmus emitt.)

Parkok, fák, közösségi kertek, ágyások, indák, cserjefoltok – növényzetben nincs hiány, bár ezt kora tavasszal inkább csak értjük, mint érezzük. Talán úgy pontos, ha azt mondjuk, Seestadtban pislákol az élet, éledezik, alakulgat a városrész. Nyilván hiányzik a fejlesztés hátralévő, nagyobbik fele; ha kész lesz, több mint 25 ezer lakóval számolnak, húszezer munkahellyel és 50 százalék, azaz 120 hektár közterülettel. Iskola, felnőttképző intézmény – oktatási intézményt eleve minden korosztály számára terveztek – és jónéhány munkahely már most is van, többek közt fagyigyár és biotechnológiai üzem is.

És itt van a világ egyik legmagasabb faépülete, a 84 méteres HoHo Wien szálloda, ami egyben tájékozódási pont is, közvetlenül a metrómegálló mellett.

Néhány iroda és lakás is található a HoHóban, alul pedig egy klassz pékség. Pár lépéssel eljutunk a névadó tóig, ami egy mesterséges tó: a medréből kitermelt 600 ezer tonna földet szinte teljes egészében felhasználták az építkezésekhez, a számítások szerint csak ezzel tavaly év végéig 280 ezer teherautó-utat és 6000 tonna CO2-kibocsátást spóroltak meg. Apropó utak: a korábbi reptér kifutópályáit is újrahasznosították, az így készült beton adja Seestadt úthálózatának egy részét. De az utaknak nevet is kell adni, és ha már, akkor fontos nőkről nevezik el őket. Mint kiderült, mi a Janis Joplin promenádon tértünk be a pékségbe, ahonnan a Jane Jacobs utat keresztezve jutottunk el a tópartra. Micsoda alliteráció!

Tudatos törekvés az autóhasználat visszaszorítása is, ami elég jól megy: ezer lakosra csak 255 autó jut, ami rendkívül alacsonynak számít egy világvárosban. A Seestadtban közlekedők 40-40 százaléka biciklis-gyalogos, illetve tömegközlekedést használó, és csupán a 20 százalékuk autózik. És ezzel lassan megérkezünk a pontra, ahol a jólléti/szociális rendszerek összeérnek a technológiával. Ezek mérésére több, nemzetközileg elterjedt minősítési rendszer létezik, de hogy ne lehessen visszaéli velük, az Osztrák Fenntartható Épületek Tanácsa (ÖGNB) létrehozott egy saját, nullától ezerig terjedő mérőskálát. Az ún. Total Quality Building életminőségre, fenntarthatóságra, technológiára vonatkozó mutatókat egyaránt tartalmaz – és

Seestadt a kezdeti, egyébként is magas 750-es pontszámról pár év alatt felkúszott 800 környékére.

Hogyan lehetséges ez? Ez volt számunkra a legnagyobb felfedezés, amennyiben Seestadtra mint tudatosan tervezett szuperokos városra gondoltunk. Ezzel szemben – mint Prammer magyarázta – Seestadtban eredendően semmi különös nincs. Vagyis nem önmagukban is okosotthon passzívházak tökéletesen egymáshoz hangolt, város-léptékű rendszere számítógépvezérelte tömegközlekedéssel, és felhő-alapon működő önfejlesztő okosrendszerekkel. Nem, nem, nem. Jó minőségű épületek, de semmi több, például a mostani, a teljes terület közel 40 százalékát lefedő városrészt a bécsi távfűtési hálózatra kapcsolták, vagyis közel 90 százalékban gázzal fűtik.

„Menet közben jött az ötlet, hogy kezdjünk el kutatni, mérések alapján fejlesszük Seestadtot” – árulja el a menedzser. Így lett egyre komplexebb a fejlesztéseket összefogó ASCR (Aspern Smart City Research) tevékenysége, ami több nagy céggel (Siemens, Wien Energie, Wiener Netze, Wien 3420 és Vienna Business Agency) közösen egy élő, folyamatosan fejlődő kutatólabort hozott létre. Öt épületet szereltek fel szenzorokkal, hogy teszteljék az okosépületek, okoshálózat, az infokommunikációs technológia működését.

Itt aztán már igazi technológiai parádét láthatunk: míg a meglévő épületekben nincs igazi újdonság vagy világszabadalom, az egész rendszer működtetése teljesen egyedi.

2012-ben és 2019-ben adták át a két Technológiai Központot (tz1 és tz2) összesen 13 ezer m²-en. Az öt épület mellett 111 háztartást is felszereltek szenzorokkal (nyilván a lakók beleegyezésével), és folyamatosan mérik az adatokat a helyiségek hőmérsékletét, a vízhasználatot, a levegőminőséget. Vannak bárhol, tehát meglévő épületállománynál is releváns tapasztalatok, például a kezdeti alaposság után kiderült, hogy ahová ezer szenzort szántak, 30 is elég, azaz egy ponton túl nincs értelme a nagyobb adatsűrűségnek. Ez nyilván jó hír a vásárlás, telepítés, üzemeltetés szempontjából.

Az újabb épületeket már mind BIM-mel tervezik, amivel egyrészt számos tervezési hiba már a legelején kiküszöbölhető, ezen túl az épület teljes életciklusa a tervezéstől a lebontásig megjelenik egy digitális ikertestvéren is, így minden folyamat nyomon követhető. Seestadt új épületeiben napelemek, napkollektorok dolgoznak összehangoltan, hasznosítják a hulladékhőt, folyamatosan figyelik a közmű-hálózatok terhelését, mert a megújulókat nem könnyű integrálni az állami elektromos hálózatba. De a szenzorok a vízhálózatnál is segíthetnek, egy csőtörés esetén például nem csak szivárog a víz, majd észrevehetővé válik, majd megvárják, amíg valaki telefonál, aztán elkezdik felkutatni a törés pontos helyét – az egészet jelzi egy szenzor időben, ami a 30 másodpercenként adatokat küldő szenzoroknál lényegében azonnali visszajelzést jelent. Megelőzhetőek meghibásodások is, az elektromos berendezések tipikusan hajlamosak magasabb fogyasztásra, mielőtt elromlanának.

Ezen visszajelzéseket folyamatosan tesztelik Seestadtban, de a kísérletezés nem áll meg az épületeknél: egy ideig két elektromos önvezető busz volt forgalomban, igaz, a teszt végével a Wiener Linien „visszavonultatta” azokat.

Vagy itt van a „sponge city”, avagy szivacsváros. A városokban csak a csapadék öt százaléka párolog el ott, ahol földet ér, míg a természetben 80 százalék ez az arány.

A szivacsvárosban a csapadék már nem a csatornahálózatba folyik, hanem beszivárog a talajba, egy földes-kavicsos térbe, majd a zöldterületeken keresztül fokozatosan elpárolog.

Így kevesebbet kell öntözni, mert a nedvesség tovább bent marad a talajban, és az egyenletes párologtatás révén a környék klímája is kellemesebb, hűvösebb. Seestadtban városrész-szinten valósul meg ez az esővíz-kezelési rendszer.

Olyanokkal is foglalkoznak, mint a nap járásának megfelelő színhőmérsékletet adó, ezzel a szervezet kímélő érdekesség a cirkadián világítás kiépítése, sőt annak utólagos beszerelése. Ez utóbbit, tehát az utólagos alkalmazást három alsó-ausztriai iskolákban tesztelték, méghozzá plug and play rendszerben, hogy olcsó és egyszerű legyen telepíteni.

Tesztelik a V2G technológiát is, amikor az elektromos autó ad áramot vissza a hálózatba, majd amikor a megújulók termelése felfut, akkor tölt vissza az autó; épül irodaház, aminek a szellőzéséhez a termeszvárak adták az ötletet, a fűtéshez az emberek és a világítás által leadott hőt használják majd.

Számtalan technikai részletbe mehetnénk bele nagyon mélyen, fanatikusoknak, profi városfejlesztőknek ajánlott az Aspern Kutatóközpont oldala, ahol minden témakör részletes lebontásban megtalálható, plusz még a kutatások eddigi eredményei is.

Mi viszont esővíz helyett szűrjük le a(z egyik lehetséges) tanulságot: okosvárosok valóban léteznek, a bécsi okosság pedig az önmérsékletben is megmutatkozik. Technikai oldalról nem akarnak mindent egyben megtervezni, hiszen önmagukban is szuperkomplex rendszerekről van szó, ezért előbb tesztelnek, és csak aztán kezdik használni a fejlesztéseket, társadalmi oldalról pedig lehetőségeket adnak. A lakásokhoz diákok, pályakezdők, rászorulók is hozzáférhetnek, vegyes a szolgáltatói kínálat is, ugyanakkor valódi organikus egységként csak a lakók működtethetik a várost. Ők pedig, úgy tűnik, élnek a lehetőséggel, triatlont szerveznek és koncerteket, és ki tudja, talán már el is hangzott egy-egy gyerek szájából, hogy „jó volt elutazni, de most már hazamennék Seestadtba”.

Ez is érdekelhet:

Az csak hagyján, hogy környezettudatos lesz a Toyota jövővárosa

Az okosvárosoknál mindenféle jelzőhöz hozzászoktunk már, de a Toyota-féle Woven City még az egészségtudatos táplálkozás mintavárosa is lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

A rendőrség napján lehetne egy rendőrnő is a nap csaja

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés