A dél-tiroli település a diákok paradicsoma lesz.

Ponte Roma Quartier néven újul meg Bolzano felhagyott ipari területe: vonzó, többgenerációs, vegyes használatú városrésszé alakítják a területet, ami a lakhatási válságra is választ ad, és a diákszállások révén hosszú távon is új életet lehetet lehel a városba.

A jelenlegi Bolzano látható a nyitóképen (ott 2020 decemberében), itt pedig, egy 2019. májusi fotón valamivel közelebbről:

Ehhez képest a dél-tiroli városka jelentősen átalakul majd: a Ponte Roma negyed szó szerint is hidat képez majd az egymástól elszakadt városrészek között, helyreállítja a létfontosságú kapcsolatot Bolzano központjával, emellett úgy őrzi meg az ipari örökséget, hogy közben a biológiai sokféleséget is javítja.

A koncepció lényege az egész negyedhez kapcsolódó központi park. Hangsúlyos lesz a gyalogos és biciklis infrastruktúra, amivel a történelmi Bolzano sétálóutcáját is megidézik majd.

Két nagyméretű ipari épületet alakítanak át közösségi térré, éttermekkel, kávézókkal, boltokkal, mászóteremmel.

Amit lebontanak, az is tovább él majd másképpen: a téglákat és macskakövek padlóburkolatként reinkarnálódnak, a robusztus gerendák városi üvegházak szerkezetei elemei lesznek. De számos más anyagot is újrahasznosítanak, tornácként, teraszként vagy dekorelemként.

A korábbi sűrű beépítéshez képest jelentősen növelik a zöldfelületet, természetes terekkel gazdagítva a városi tájat. Zöldtetők, parkok, városi farmok javítják majd a mikroklímát, alkalmazni fogják a szivacsváros elveit is, azaz az esővíz gyűjtését, tárolását és fokozatos párologtatását. A kerület áramigényének több mint felét a háztetők harminc százalékát lefedő napelemek biztosítják majd. Nem meglepő, hogy

a tetőket úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb napfény érje őket, ugyanakkor panorámát és rekreációs tereket is kínálnak majd.

A városrész szerkezete felidézi Bolzano színes, játékos városi szövetét, hangulatos sikátorait, nyugodt köztereit és szerény tornyait. Még a festői kilátást is megőrzik a környező hegyekre az épülettömegek variálásával. A megfizethető lakások, és az alapszolgáltatások mellett irodák, co-working helyek, gyártólabor és egy óvoda is épül.

„A Ponte Roma Quartier víziójában nemcsak egy városrész, de eleven közösség is, ami meggyőzheti a fiatalokat, hogy a valódi otthonuknak tekintsék – fogalmazott Louis Becker, a tervező Henning Larsen iroda globális dizájnfelelőse. – Mivel az adaptív újrahasznosítást részesítjük előnyben, biztosított a terület ipari örökségének és Bolzano városi karakterének megőrzése.”

(Forrás, látványtervek: Henning Larsen/Vivid Vision, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

70 év után bukkant fel újra a teljesen elárasztott olasz falu

A lakók tiltakoztak, de nem volt választásuk: el kellett költözniük.

Alpesi falvak inspirálták a részecskefizika számára tervezett új épületet

Új, szétszerelhető, alacsony karbonlábnyomú kampuszt kap a CERN kutatóközpontja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Vadvirágmezőkkel kell kiszolgálni a beporzókat, hogy segítsenek biztosítani az élelmünket

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés