Rekordszámú nemzetközi tervező, és köztük kiemelkedően sok, 17 magyar nevezett a világ legrangosabb téglaépítészeti díjára.

Még sosem neveztek annyian a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti díjára, mint az idei Brick Awardra: a 743 pályamunkából 17 Magyarországról érkezett. Sem a nemzetközi, sem a magyar nevezések száma nem volt eddig még ilyen magas. A jelölteket októberben hozzák majd nyilvánosságra, a győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik majd ki.

A tavalyi kategóriagyőztes ecuadori épület

Ecuadori és francia kategóriagyőztesek

A tavalyi kategóriagyőztes ecuadori épület    

A Wienerberger 2004 óta kétévente díjazza a téglaépítészet legkiemelkedőbb projektjeit a világ minden tájáról. A Brick Award nemzetközi versenyét azért hozta létre a vállalat, hogy mind az építészeket, mind a szakmán kívüli rajongókat az új építési formák felfedezésére, illetve a tervezési koncepciók megosztására ösztönözze. Az elmúlt évek során a világ minden tájáról érkeztek pályázatok, amikhez a nevezők téglatípusok széles skáláját használták fel, minden színben és formában.

Rekordév

Idén rekordszámú, 743 pályázat érkezett 54 országból, ami bizonyítja a Brick Award népszerűségét és nemzetközi jelentőségét. A magyar nevezők száma is kimagasló: összesen 17 pályaművet nyújtottak be – a nevezők listáját ugyanakkor csak októberben teszik közzé.

A legnépszerűbb kategória idén a Feeling at home volt (28%), melyet szorosan követ a Living together (27%) és a Sharing public spaces (25%). A többi pályázat a Sharing public spaces és a Building outside the box kiírások között oszlott meg.

A témakörökön belül egy független, nemzetközi zsűri választja ki a győzteseket, köztük egy fődíjast.

A tavalyi kategóriagyőztes svájci épület
A tavalyi kategóriagyőztes ecuadori épület

„A beérkezett pályázatoknál a zsűri nem azt nézi, hogy a projekt Wienerberger termékekből épült-e, sokkal inkább az innovatív tervezési és építészeti koncepció, a tégla és kerámia építőanyagok formabontó felhasználása, valamint a kivitelezés minősége a projekt esztétikájában, formájában és kialakításában alkotják az értékelési kritériumokat. Büszkék vagyunk arra, hogy házigazdái lehetünk ennek a kétévente kiosztott független díjnak, és örülünk a népszerűségének és a magas részvételnek” – mondta Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója.

Jövőre Bécsben hirdetnek győztest

A beérkezett pályaművek közül egy nemzetközileg elismert építészekből, építészkritikusokból, fejlesztőkből és újságírókból álló zsűri előzetesen kiválasztja az 50 legkiemelkedőbb projektet, amelyek 2024 júniusában jelennek meg a nívós Brick Book-kiadványban, melybe már számos magyar pályázat bekerült az évek során.

Az értékelési szempontok között szerepel az innovatív tervezés, az építészeti koncepció, a fenntarthatósági szempontok, valamint a tégla okos és innovatív felhasználása.

A kategóriák győztes projektjeit és a díj összesített győztesét 2024 tavaszán Bécsben, egy nagyszabású ünnepségen hozzák nyilvánosságra. A Brick Awarddal kapcsolatos további információk a brickaward.com oldalon találhatók.

Ez is érdekelhet:

Ez a ház turnézik a Németalföldön, mert úgy érzi, küldetése van

Hollandia és Belgium között ingázik ez a ház, mert úgy érzi, küldetést teljesít: a szigeteléstől a burkolatokon át a textíliákig csupa természetes anyagból áll.

Megtudtuk, milyen egy modern téglafal, és építettünk is egyet

Egy 100 négyzetméteres családi ház mindössze nyolc liter víz használatával felépíthető, méghozzá akár két héten belül – mert a tégláknál is van technológiai fejlődés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában