Brit kutatók meghatározták a valaha feljegyzett legrégebbi napfogyatkozás pontos idejét, ez pedig megváltoztathatja az ókori világ kronológiáját. Az egész kutatás alapját egy bibliai szöveg adta, amely az Ószövetségben lévő Józsué könyvében szerepel, és amely már évszázadok óta foglalkoztatja a gondolkodó embert.

Ebben olvasható, hogy miután Józsué Izrael népét elvezette Kánaánba – az ókori Közel-Kelet azon területére, amely a mai Izraelnek és palesztin területeknek felel meg – így imádkozott:

„Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein”.

„Ha ezek a szavak egy valódi megfigyelést írnak le, akkor egy nagyon fontos csillagászati jelenség zajlott le. Az a kérdés, mit jelent pontosan a szöveg”

– magyarázta Colin Humphreys, a Cambridge-i Egyetem tudósa. A szakértő kifejtette, hogy a modern angol fordítás általában úgy értelmezi a szöveget, hogy a Nap és a Hold megállt. Azonban az eredeti héber szöveghez visszanyúlva a kutatók úgy vélik, ebben az összefüggésben a héber szavak egy napfogyatkozásra utalhatnak, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a „megállni” igeként fordított héber szónak ugyanaz a gyökere, mint az ókori csillagászati szövegekben a napfogyatkozásokra használt babiloni szónak.

Merneptah az ókori egyiptomi XIX. dinasztia negyedik fáraója volt

A kutatók így meg tudták állapítani, hogy a Kánaánból időszámításunk előtt 1500 és 1050 között látható egyetlen gyűrűs napfogyatkozás 1050. október 30-án délután következhetett be. Ha ez helytálló, akkor nemcsak sikerült meghatározniuk a valaha feljegyzett legrégebbi napfogyatkozás pontos idejét, de évekre lebontható pontossággal megállapíthatják általa II. Ramszesz, illetve fia, Merneptah uralkodásának dátumait is.

És azt tudod, hogy mikor lesz az utolsó teljes napfogyatkozás?

(forrás: BBC, Science Alert, Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve