Az újonnan piacra kerülő lakások száma 2015 óta nem látott szintre csökkent az első negyedévben, a meghirdetett projektekben 1350 lakás épül, míg az elmúlt három évben negyedévente átlagosan 2300 új lakás jelent meg a piacon – olvashatjuk a Cordia a fővárosi újlakás-piacot átfogó elemzésében.

A közleményben Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója kifejtette, a közelgő áfaemelés miatt a kínálat folyamatosan és drasztikusan csökken, ami oda vezethet, hogy két éven belül elfogynak a megvásárolható új lakások. A kínálati oldal mellett a kereslet is elmaradt a korábbiaktól, az elemzés szerint az új projektek relatíve alacsony népszerűsége azzal magyarázható, hogy a vevők elsősorban az 5 százalékos áfát biztosító projekteket keresik, miközben az idén megjelent fejlesztésekben található lakások 60 százaléka már 27 százalékos áfakulcs alá esik.

Az elemzésben arra is rámutatnak, hogy az idén sem állt meg az új lakások árának emelkedése Budapesten, az első negyedévben a Cordia piacfelmérése szerint a négyzetméterenkénti átlagár átlépte 890 000 forintos szintet. Egy évvel korábban 730 000, 2017 első negyedévének végén pedig 620 000 forint volt az átlagár, azaz éves összevetésben 19, két év alatt pedig 40 százalékos drágulás következett be.

Ez is érdekelhet:

Ez a budapesti passzívház nagyon nem szégyenlős

Zöld, otthonos, flancos. Mi kell még?

(forrás: Cordia, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

Önellátó klímájú ez a faborítású oslói toronyház

Kicsit megszédültünk, ápolónőre lenne szükségünk

További cikkeink a témában