Győződj meg személyesen, hogy beázik-e!

Nemrég örökségvédelmi besorolást kapott a hét és fél méteres, üvegszálas cápa, ami immár 35 éve áll ki egy háztetőből Oxford egyik külvárosában, Headingtonban. A jószág eredtileg Líbia amerikai bombázása elleni tiltakozásképpen készült még 1986-ban, de később általánosabb értelmet nyert, és a cenzúra, az establishment, a mindenkori hatalom elleni tiltakozás jelképe lett.

Hosszan ment a harc a hatóságokkal, végül az installálása után hat évvel, 1992-ben kapott utólagos építési engedélyt. Ennek bizonyára örültek a tulajdonosok, de az örökségvédelmi státusz egyáltalán nem volt az ínyükre, mert az szerintük „aláássa a szobor üzenetét”, vagyis a mindenkori hatalom elleni tiltakozást. Erről bővebben is írtunk, de többekben felmerült, hogy nem ázik-e be.

Nem úgy tűnik, amire a legjobb bizonyíték – túl azon, hogy 1986 óta rég tönkrement volna az esős Angliában, valamint az átadás után a hatóságok építészekkel és mérnökökkel ellenőriztették, akik rendben találták –, hogy belül egy kimondottan kellemes otthon található:

A házról és annak helyiségeiről rengeteg képet találsz még a hivatalos oldalon, ahol akár ki is bérelheted azt. Az ötletgazda, első tulajdonos Bill Heine – akinek a fia lakik most az épületben – két könyvet is írt a házról, pontosabban annak hatásáról, történetéről, mondanivalójáról, fogadtatásáról.

A mostani tulaj, Magnus Hanson-Heine sokkal megengedőbb az apjánál, mert ugyan az örökségvédelmi besorolásnak nem örült, a cápa értelmezésében szabad kezet ad. A különféle tiltakozások, viták, ellentmondások összefoglalása után zárásképp azt írja, hogy „bár ezek magyarázatok mind igazak, a legfontosabb a sajátod.

A szobor jelentése az, amivel felruházod, ahogyan rád hat, amit felidéz benned. Példa arra is, hogy mi történik, amikor egy váratlan, a normálistól eltérő dologgal szembesülünk. Friss szemmel csodálkozhatunk rá a világra, mert megmutatja a máskülönben biztonságos és stabil dolgok törékenységét. Vagy talán csak egy kis móka.”

(Borítókép: The Headington Shark House / Facebook)

Ez is érdekelhet:

Már a hatóságok is védik a háztetőből kiálló cápát

Egy közel nyolcméteres cápa áll ki egy Oxford melletti ház tetejéből immár 1986 óta. Az üvegszálas jószág mindig is a tiltakozás jelképe volt, erre most a hatóságok örökségvédelmi besorolást adtak neki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés