A Lamborghini egy éve mutatta be a nevével fémjelzett 4000 lóerős szuperjachtot, amiből Conor McGregor újított be egy példányt magának.

Lamborghini 63 néven jött ki egy éve az eddigi legnagyobb teljesítményű jachtjával az olasz Tecnomar hajógyártó cég, utalva a legendás autómárka 1963-as alapítására. A hajót a Lamborghini formatervezőivel együttműködve alkották meg, és a márka hibrid szuperautója, a limitált szériás Sián FKP 37 adta hozzá az ihletet.

– mondja az elkészült hajóról Stefano Domenicali, a márka vezérigazgatója. A hajótestet Marcello Gandini két remekműve, a Miura és a Countach áramvonalas formája alapján alkották meg, a tetőhöz pedig a Lamborghini-roadsterek keménytetője adta az ötletet.

A jacht belső terét a legapróbb részletig személyre lehet szabni, akárcsak egy Lamborghinit,

és az autómárka által használt színeket és anyagokat választhatjuk ki hozzá. A műszerfala az autó pilótafülkéjét értelmezi újra, szénszálas elemekkel és kagylóüléssel, még a startgomb is éppen olyan, mint a szuperautóban.

Startgombból pedig kettő is van, ugyanis két motor hajtja a Lamborghini szuperjachtját. Az MAN-től származó V12-esek egyenként 2000 lóerőre képesek, amivel a 24 tonnás és

A limitált szériás hajóból a nevéhez illően 63 példány készül, egyenként 3 millió euróért.

A Tecnomar idén kezdte szállítani a hajó első példányait, és Conor McGregor ott volt a megrendelők között: Instagramján nemrég büszkélkedett el azzal, hogy átvehette a legújabb játékszerét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.