Az ír harcos ezúttal Liverpoolban járt és jó szokásához híven felkavarta az állóvizet maga körül.

Az egész úgy kezdődött, hogy Conor megérkezett a saját magánrepülőjével a Grand National fesztiválra - hiszen mi mással is érkezett volna?

Aztán egy egész flottányi Rolls-Royce kíséretében felvonult, és megvillantotta a kissé szokatlan öltözékét is - na meg persze a felsőtestét...

Aztán még feltűnt egy pár helyen, és videó felvételek támasztják alá, hogy baromi jót bulizott. Ezidáig ezzel nem is lenne semmi gond, ám a következő képével máris sikerült kivívni néhány ember haragját és megvetését.

Persze első ránézésre azt hihetnénk, hogy semmi extra nincs ebben. Conor áll egy 90 millió forintos Rolls-Royce Wraith motorházának tetején és épp nagy ívből szarik mindenre és mindenkire. Tipikus McGregor. Ám a bökkenő az, hogy nem a saját autóját tapossa, hanem egy bérelt járgányt, a Platinum Executive Travel tulajdonosai pedig nem nézték ezt jó szemmel. Jelenleg még tart az autó átvizsgálása, hogy Conor okozott-e bármiféle kárt benne.

Ha van egy sajátod, álldogálhatsz rajta mint Floyd, addig viszont elbukhatod a kauciót, amiért az enyémre másztál fel

- nyilatkozta Aleem Iqbal, az autókölcsönző tulajdonosának fia.

Persze nemcsak az esetleges károkat, hanem az autó mellé kibérelt sofőr viselkedését is ki fogják vizsgálni. Hát nem hihetetlen, hogy ez az ír fenegyerek bárhová is menjen, mindig valami botrányba tud keveredni?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Annát meg sem próbálnánk visszautasítani

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

Önellátó klímájú ez a faborítású oslói toronyház

További cikkeink a témában