Az autómegosztás kétségkívül egyre nagyobb szerepet tölt be az emberek életében, mindennapjaikban. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ez a szolgáltatás az „okos” közlekedés jövője.
A wigo számos előnyt kínál a felhasználók számára, kulcsszavakban összefoglalva például: költséghatékony, rugalmas, környezetbarát megoldás. Hogy ne csak kulcsszavakban beszélgessünk, hadd mutassam be ezeket az előnyöket részletesen az alábbi videóban:
Néhány évvel ezelőtt meglepődötten nézegettük a főváros utcáin itt-ott parkoló, felmatricázott „egyenautókat”. Ezek az autók, cégek intenzíven szaporodtak, akkoriban még belvárosi lakosként nekem sem kellett több, hamar ki is próbáltam, mit nyújt számomra az autómegosztás élménye.
Ismeretlen, de ugyanakkor jóleső érzés volt tiszta és új autóba beülni, megfizethető áron utazni úgy, hogy közben megvolt a magam kis privát szférája. Az idő mindenképpen pozitívan hatott az autómegosztással foglalkozó cégek telefonos applikációjára, ugyanis kezdetben sokkal körülményesebb volt megkezdeni az utazást, napjainkban viszont ez tényleg nem vesz igénybe két percnél többet, ami kifejezetten jó hír a rohanó világban.
A wigo flottáját különösen vonzóvá teszi, hogy átlagosan alig másfél éves autókból áll,
valamint amellett, hogy pofonegyszerű az autók használata, a szolgáltatási díjban benne van az ingyenes parkolás a hatalmas wigo zónában. Az autókkal ingyenes a tankolás a partnerbenzinkutakon, és matrica is jár hozzájuk – az elektromos autókhoz Pest megyei, a benzinesekhez országos.
Az autók néhány perctől akár több napig is bérelhetők, az alkalmazás pedig mindig a legkedvezőbb díjat kalkulálja a használat ideje alapján.
Újabb és újabb zónák válnak elérhetővé, utunkat pedig immár befejezhetjük a budapesti repülőtéren is, a Holiday parkolóban, mely mindössze pár percre van a termináloktól.
A járműválaszték is említésre méltó, ugyanis a wigo flottája közel 500 újszerű, biztonságos és környezetkímélő autóból áll, beleértve a MINI, Opel, Peugeot, Renault és Kia márkákat. Ráadásul, ha valaki ki szeretné próbálni az elektromos autózás nyújtotta előnyöket, azt is könnyedén megteheti ezzel a szolgáltatással!
Használd te is a wigo-t, ezzel hozzájárulva a fenntartható közlekedéshez!
A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a wigo carsharing.