A mérnöki tudás és a technológia határait kiszélesítő épületekről forgatni olyan, mint egy sportközvetítés. Daniel Ashville, a NatGeón induló Megépíteni a lehetetlent sorozat műsorvezetője elmondja, miért, és azt is, hogy volt-e olyan építkezés, ahol félt.
Október 12-én indul a National Geographic Megépíteni a lehetetlent című sorozata, amelynek öt részében testközelből ismerhetünk meg egyet-egyet a világ leginnovatívabb, legambiciózusabb építkezéseiből. A képességeink határait kitoló megaprojekteket láthatunk, és megtudhatjuk, milyen mérnöki, technológiai és kivitelezési bravúrok kellenek ahhoz, hogy elkészülhessenek.
Nemcsak épületekről van szó: az első rész mindjárt az Olaszországot Ausztriával összekötő Brenner-bázisalagutat mutatja be, ami ugyan várhatóan csak 2032-ben készül el, de a munkálatokba most volt lehetőség belenézni. A további négy rész a következő lesz (hosszabban a megaprojektekhez illő megakeretesben mutatjuk be őket lentebb):
- Las Vegas óriásgömbje, a Sphere
- az LA Clippers új stadionja
- Léghajó a jövőbe
- Msikaba híd
Arról, hogy miért éppen az adott ötöt mutatják be a világ építkezéseiből, az iparágban egyébként is érintett influenszer-szakértővel, Daniel Ashville-lel beszélgettünk.
Daniel a főként betongyártásban, hulladékgazdálkodásban és üzemek bérbeadásában érdekelt Ashville Holdings CEO-ja, akinek gyerekkori álma volt az építőiparban dolgozni. A YouTube-csatornáján közel félmillió feliratkozó van, így szakértőként, és mindig kíváncsi rajongóként egyszerre van jelen a Megépíteni a lehetetlent-ben. A videocsatornán az építőipar mellett olykor másról is – például a QPR focicsapatának támogatásáról – mesél, mi viszont maradtunk a NatGeo sorozatánál, azon belül is a kézenfekvő kérdéssel nyitottunk: hogyan választották ki a bemutatott öt projektet, és mennyire tükrözik ezek Daniel személyes döntését?
Közösen döntöttek a helyszínekről a gyártó stáb által összerakott húsz projekt közül szemezgetve. A szűkített lista kialakításában meghatározó szerep jutott az időnek. „Akkor kellett ott lennem, amikor valami fontos, izgalmas dolog történik, arra senki nem lett volna kíváncsi, ahogy néznem, amint a falat festik – magyarázta Daniel. – Beszéltünk a mérnökökkel, az építészekkel és a projektmenedzserekkel, elmondták, mikor zajlik a munka kritikus, lényeges része, majd oda mentünk, ahol ezt össze tudtuk hangolni a forgatással. Volt néhány szintén nagyon erős projekt, ami a mi naptárunkhoz képest még túl korai fázisban járt vagy éppen már pont túl jutott ezeken.
Az építkezés volt az első: egy percet sem vártak a kedvünkért.
Vagyis csak egyetlen lehetőségünk volt a megfelelő időkeretben forgatni, mert ha elszalasztjuk az építkezés igazán érdekes pillanatait, ha nem vagyunk jelen ott és akkor, úgy örökre lemaradunk ezekről. Kicsit olyan volt, mint egy sportközvetítés.”
Klasszikus lakóépület vagy mezei középület nem is került a sorozatba; noha az sem lett volna unalmas, kifejezetten a legnagyobb kihívást jelentő munkákat keresték. Nem elégedtek meg azzal, ha egy-egy projekt „simán csak mega”, fontos a mögöttük lévő történet is, hogy milyen hatást gyakorol, és mit változtat meg a világban egy-egy projekt. Szerettek volna űrtechnológiáról is forgatni, de nem találtak olyan projektet, ami belefért volna az említett időablakba, pedig Daniel kimondottan rajongója a témának, meg is jegyezte, hogy
„nagyon el akarnék jutni az űrbe, csak túl nagy vagyok hozzá, le kellene dobnom pár kilót”.
Daniel profi az építőiparban, de még őt is érték meglepetések, például ahogy a Brenner-bázisalagút olasz és osztrák építői ugyanazon az alagúton, ugyanabban az időben teljesen más módszerekkel dolgoznak. „Amikor kérdeztem őket, hogy miért nem egyforma módszerrel dolgoztak, előbb az osztrákok, majd az olaszok is azt mondták: 'Mert ez a jobb módszer'. Mindketten nagyszerű munkát végeztek, de teljesen másképp, és az alagút már látható része is teljesen másképp nézett ki.”
Olyan helyzet nem volt, amikor félt volna, ellenben a Las Vegas-i Sphere-ben több mint 90 méter magasban dolgozott, így mélyeket lélegzett, és kellett egy perc, amíg nyugodtan, relaxáltan tud figyelni a munkára – a helyzetet szélesen gesztikulálva illusztrálta a Zoomon. Összességében inkább „elővigyázatosnak” kellett lennie, de félelemről azért nem volt szó.
Gonoszkás kérdés, de nem bírtuk megállni: építőipari szakemberként nem számított időnként ipari kémkedésnek ez a munka? „Az én tapasztalataim az Egyesült Királyságra korlátozódnak, így külföldre utazva láthatom, mások hogyan birkóznak meg a kihívásokkal – magyarázta Daniel. – Sokat tanultam, és szerencsére sokat kérdezhettem, így valóban bővült a tudásom, ami a vállalkozás mindennapi működtetésében is jól jöhet majd. Tanulságos volt például, hogy más kultúrákban hogyan működik a csapatszellem.” Daniel éppen a tanulás kedvéért szeretne ellátogatni a lehető legtöbb országba és éghajlatra, mert
„teljesen más mindennap Londonban építkezni, mint elrepülni Dél-Afrikába, ahol 35 fok van, nincs infrastruktúra – ezt meg kell építened, hogy nekikezdhess a projektednek –, majd ott lenni az Alpokban, ahol havazik, viszont 900 méterrel lejjebb, az alagútban forróság van, ezért az emberek leveszik a dzsekit. Minél több nemzetközi tapasztalatot gyűjtök az építőiparról, annál jobb. Mindenhová el akarok jutni!”
Ennek apropóján aztán magyarországi, illetve közép-kelet-európai projektekről is kérdeztük Danielt, aki errefelé is örömmel jönne, de egyelőre nem volt a horizonton a koncepcióba illő itteni beruházás. Ahogy nem került be egy másik izgalmas irányzat, a CLT (keresztrétegelt fapanel) építés sem. Először is leszögezte, hogy minden bemutatott projektnek vannak fenntarthatósági és környezettudatos elemei, és már a kivitelezés során is mindent megtesznek az emisszió csökkentéséért, például a Brenner-bázisalagút építése során kihordott kőzet és talaj egy részéből építik az alagút falát az olasz oldalon.
Mi viszont csak nem engedtük el a CLT-kérdést, példának a világ legmagasabb faépületét, a Berlinben épülő, közel százméteres WoHo-t hozva fel. Mi tehát a szakember véleménye a „faépítészet-lázról”? „Ha bekerülne egy a műsorba, mindenképpen tudni akarnám, milyen alapozást, és milyen tartószerkezetet használnak. Személy szerint nagyon szeretném ezt látni.”
Adja magát a kérdés, hogy a sorozat sikere esetén van-e esély folytatásra. A válasz pedig lényegében az, amivel a beszélgetés is indult: rengeteg izgalmas megaprojekt zajlik, tévés szempontból az igazi kihívás leszűkíteni ezeket öt-hat epizódra. Daniel azt reméli, megkeresik majd új projektekkel is, mert élvezi az utazást a különböző helyszínekre.
Első körben viszont már összeállt minden, úgyhogy mutatjuk is, milyen építményeket ismerhetsz meg alaposabban az október 12-én induló sorozatban:
Az öt építmény
Brenner-bázisalagút
Az Ausztriát Olaszországgal összekötő 55 km hosszú vasúti alagút – ami a kapcsolódó vonalakkal együtt a világ leghosszabb föld alatti vasúti összeköttetése lesz – kevesebb, mint a harmadára csökkenti majd az Innsbruck és Fortezza közötti menetidőt. A várhatóan 2032-re elkészülő alagúton napi 80 személyszállító és 320 tehervonat haladhat majd át, 160, illetve 250 km/órás sebességgel. Az építkezés egyik érdekessége, hogy a két oldalon eltérő technológiával építik az alagutat: Olaszországban egy 200 méter hosszú, csúcstechnológiás TBM (Tunnel Boring Machine) géppel, míg Ausztria felől hagyományosabb módszerekkel, robbanóanyagokkal és kisebb fúró- és szállító gépekkel.
Las Vegas óriásgömbje
Las Vegas a fények és a lenyűgöző mérnöki alkotások otthona, és a kínálat most tovább bővül: a Madison Square Garden vadonatúj, gömböt formázó épülete nemcsak az alakja miatt egyedülálló, de azért is, mert a homlokzatát borító LED-falaknak köszönhetően a közönség nemcsak belülről, de akár kívülről, egy óriási, 54 000 m2-es képernyőn is élvezheti majd az előadásokat. A lenyűgöző épület megalkotásán több mint 2000 fő dolgozott, nemrégiben adták át, és olyan nagy és fényes lett, hogy még az űrből is látható lesz!
Los Angeles megastadionja
Az köztudott, hogy a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapata csodákra képes, új stadionjuk azonban maga is egy mérnöki csoda lesz. A gigantikus, 18 000 ülőhelyes csarnokot úgy tervezték meg, hogy minden a vendégek tökéletes élményét szolgálja. A dizájn megtervezésekor az volt a cél, hogy a stadion belső tere minél inkább az otthoni környezetre hasonlítson stílusában és kényelmében is. Az üléseket úgy helyezték el, hogy még a legtávolabb ülők is közel érezzék magukat a pályához. Ha még így sem látnánk tökéletesen az eseményeket, a 233 millió LED-ből álló, mennyezetről lógó hatalmas körkörös kijelzőn még a legapróbb mozzanatokat is kiszúrjuk majd! Az épület tetőszerkezete ráadásul napelemes panelekből áll majd, így az egész épület teljesen önellátó lesz.
Léghajó a jövőbe
Miután a Hindenburg 1937 májusában kigyulladt, és 35 ember halálát okozva teljesen megsemmisült, sokáig úgy tűnt, vége a nagyméretű léghajók korának. Most, több mint nyolc évtizeddel a tragédia után, változni látszik a helyzet: a Szilícium-völgyben egy bátor tervezőcsapat Sergey Brin, a Google társalapítójának vezetésével elhatározta, hogy megalkot egy gigantikus léghajót, ami alapjaiban újítja meg a légi utazást. Ez lesz a világ legnagyobb légi járműve: 122 méteres hossza négy kék bálnának felel meg, ráadásul károsanyag-kibocsátás nélkül szállítja majd az embereket.
Afrika óriáshídja
Egy afrikai utazás mindig különlegességet jelent, hát még amikor a kontinens egyik leghosszabb kábeles hídjának megépítését követhetjük nyomon, ami a félelmetes Msikaba-szurdokot íveli majd át a Dél-afrikai Köztársaságban. Megismerhetjük a Msikaba hidat építő csapat megpróbáltatásait és nem is annyira apró győzelmeit, köztük egy félelmetes, tekintélyes méretű fúrótorony szállítását, a szűk helyeken való navigálást, és a barátságos versengést. A csapattagok fáradhatatlanul dolgoznak a kolosszális oszloptornyok felállításán, amelyek majd elbírják a rendkívüli, 12 000 tonnás hídpálya súlyát, hogy légiesen összeköthessék a két lélegzetelállító helyszínt.
Ez is érdekelhet: