Floridát tavaly letarolta a története legsúlyosabb hurrikánja, de akadt egy város, ahol áram, net és ivóvíz is volt mindvégig, és csak minimális anyagi kár érte.

A térségre jellemző súlyos viharok átvészelésére épült a floridai Babcock Ranch. A településnek meg is volt az első tesztje: miután a Ian hurrikánt szinte sértetlenül átvészelte, már többen is másolnák a példáját. Szép összefoglaló, de azért mutassuk be röviden a Ian hurrikánt:

241 km/órás szelet hozott, amikor elérte Florida partjait, a tengerben ötméteres hullámokat korbácsolt, 24 órán belül 43 centi eső esett, és legalább 150 halálos áldozatot követelt. Ez a hurrikán okozta a legnagyobb anyagi kárt az állam történetében.

Óriási áradások voltak, több mint négymillióan áram nélkül maradtak egy időre. Történt mindez tavaly szeptemberben. Ám a tragikus események közt akadt egy jókora pozitívum:

a vihar kellős közepén lévő 73 km²-es település, Babcock Ranch úgyszólván karcolás nélkül megúszta a vihart.

Aztán a város idén augusztusban, az Idalia hurrikán tombolása idején is bizonyította az ellenálló képességét. És ez nem véletlen: a város fejlesztője, Syd Kitson a szabályozásnál jóval szigorúbb védelmet tervezett a 2018-ban átadott, öt Manhattan méretű városnak. Ez jóval költségesebb volt, viszont mindent megtettek, ami a tudomány és az építőipar aktuális állása szerint lehetséges volt, hogy ellenállóvá tegyék Babcock Ranchet.

Mobilház a floridai San Carlos-szigeten az Ian után

A fenti kép San Carloson készült az Ian pusztítása után, és számtalan hasonló van még. Hogyan úszhatta meg ezt a vihart Babcock Ranch? A várost hasonló képeslap-esztétika jellemzi, mint Florida egyéb részeit: élénkzöld gyep, gondozott golfpályák, erdei ösvények, kerékpárutak. A helyiek napelemes golfautóval közlekednek, esetleg kajakoznak a tavakon, ellátogatnak egy madárleshez vagy összegyűlnek valamelyik közösségi medencénél.

Ám a hétköznapi luxusnak van egy rejtett célja is: a tavak visszatartó tóként védik a házakat az áradástól, az utcákat úgy tervezték, hogy elnyeljék a felesleges csapadékot, a közösségi csarnok pedig megerősített menedék is egyben.

Nem mellesleg Babcock Ranch Amerika első napenergiával működő városa, amelyet – a környező közösségekkel együtt – egy hatalmas, 352 hektáros napelemfarm lát el energiával.

Lehetett a terv bármilyen szigorú, az igazi tesztet a Ian hurrikán jelentette, Kitson – aki maga is Babcockban él – úgy érezte, hogy „a szél tehervonatként ront neki a házamnak. Megtehetsz minden tőled telhetőt tervezéskor, de igazából csak egy éles teszt után lehetsz biztos a dolgodban.”

Nos, a településen egyetlen házban sem ment el az áram, az internet, és tiszta víz is volt mindvégig.

Babcock Ranch megnyitotta a kapuit a környékbeliek előtt, akiknek a hurrikán elvitte a házát, a sportcsarnokból sürgősségi menedékké lett. Mikor Kitson másnap reggel felmérte a károkat a településén, azt találta, hogy néhány kidőlt pálmafa és letört közlekedési tábla kivételével szinte sértetlenül élték túl a vihart.

„Csak minimális kárunk volt – fogalmazott. – Ha nem építettük volna ennyire ellenállóra a várost, dollármilliókban mérhetnénk a károkat. Vagyis Babcock ellenállóvá tételének előzetes költségei már az első néhány évben megtérültek.”

(Forrás: BBC, fotók: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A világ egyik leghíresebb üdülőhelye, ahol még Messivel is találkozhatsz: Miami

Eddig is ez volt a világ egyik leghíresebb városa és turistacélpontja, és azóta már minden idők legjobb labdarúgója is ideköltözött. Utazzunk Miamiba.

Kipróbáltuk az ország egyik legjobb fagyizóját a Balatonnál

Még Floridából is jöttek a Floridába, az idén harmincéves kézműves fagyizóba, ahol több mint harmincféle, köztük díjnyertes finomságok is vannak, és még Steve Jobs szellemét is megidézik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában