Különdíjat kapott a dizájnhéten Hevesi Annabella Dedas ülőbútor-kollekciója. Maga a bútorcsalád egy nagyobb kollekció, a Burnt Geometry része (benne van még a Roly-poly lámpa, a Vanishing Cabinet szekrénycsalád és a Dad’s fence paravánok), mi viszont a Néprajzi Múzeumban kiállított, közforgalmú terekbe szánt kanapét próbáltuk ki, és beszélgettünk róla Annabellával.

A kollekció szándéka hozzájárulni a magyar dizájn útkereséséhez egy nemzetközi léptékben is érvényes hagyományra támaszkodva. A tárgyai hidat képeznek a kortárs tendenciák és a hazai dizájn- és művészettörténet nagyjai között, így az előképek közé tartozik a Bauhaus mozgalom, Kassák Lajos, Victor Vasarely és Lantos Ferenc, illetve a nevéhez köthető bonyhádi Tűzzománctábor is.

Ám az a folyamat, ahogyan ebből egy piacképes dizájnkanapé lesz, meglepően komplikált és küzdelmes.

Kapásból feltűnnek a magas háttámlák, a moduláris szerkezet, az élénk szín, a filigrán lábak és a háttámlán kidomborodó körforma. Ez utóbbi egy tudatos tervezői gesztus, ezen keresztül „idézem meg Lantos Ferenc munkásságát – magyarázza Annabella. – Nagyon fontos volt számomra, hogy a kör és a négyzet viszonya tetten érhető legyen a tárgyon. Egy elég hosszú kutatási folyamat előzte meg a teljes fejlesztést, és az részben erre irányult. Ez egyfajta dekoráció, mint amikor egy dekoratív burkolatot tesznek egy falra.

Alapvetően nagyon távol áll tőlem, hogy csak és kizárólag esztétikai szándékkal hozzak létre valamit, igazából azt vizsgáltam, hogy hogyan lehet ezt a funkcióhoz kapcsolódva megvalósítani. Ennek a lencseszerű kikerekedésnek egyértelműen van jelentősége például a hát kitámasztásakor.”

Ugyanez jobban érvényesül – a dizájnhéten kiállított kanapéhoz képest – a színes változaton:

A hát kitámasztását tesztelték is, sokan kipróbálták a gyakorlatban, és csak az ilyen felhasználói tesztek után jöhetett el a gyártás ideje. De a gyártás egy hatalmas külön témakör.

A Dedast nem egy műhelyben, hanem több különböző helyen állítják össze, aminek az egyik oka „a hazai fejlesztési kultúra elmaradottsága, ami a tervezőkre és a gyártókra is vonatkozik. Nagyon sok világszínvonalú gyártó van itthon, olyanok, akik egészen apró alkatrészeket gyártanak egészen nagy cégeknek – de ők általában bérmunkát végeznek, megkapják a tervdokumentációt, és az alapján kell gyártaniuk folyamatosan, és nincsenek rákényszerítve új dolgok kitalálására.

Ehhez képest egy saját termék fejlesztése mindig iszonyú nagy kockázatot jelent, egyfelől amiatt, mert olyan dolgokat kell kitalálni, amiről még nem tudjuk, hogyan kell megcsinálni, hiszen ez jelenti a hozzáadott értéket, másfelől nagyon sok tőkét igényel, amit lehet, hogy még évekig nem fogsz viszontlátni.

Kevés cég engedhet meg magának milliós nagyságrendű befektetéseket, pláne úgy, hogy a gyártó nem feltétlenül tudja megítélni, hogy amibe befektet, az versenyképes-e.”

Annabelláék esetében a Magyar Divat & Design Ügynökség Desin LAB inkubációs programja megoldotta ezt a financiális kérdést, plusz volt egy szakmai előminősítés: egy bírálóbizottság már a legelején validálta a tervet, ezért a kivitelező nem kockáztatott az együttműködéssel, mert tudta, hogy a terméket a szakma is jónak tartja, tehát nagy eséllyel piacképes lesz a végeredmény.

„Az már nagy dolog, hogy eljutottunk idáig, ugyanakkor mivel itthon nem elterjedt műfaj a termékfejlesztés, előjönnek az olyan nehézségek, amikor egy gyártó azt mondja nekem, hogy »ezt nem lehet megcsinálni«, majd kiderül, hogy igazából ő nem tudja, hogyan kell megcsinálni, aztán megyünk végig ezeken a folyamatokon.”

„Nekem tervezőként nagyon nehéz dolgom van, mert van egy saját belső bizonytalanságom, tehát könnyen kizökkentenek a »de, márpedig meg lehet csinálni« alapállásomból, ugyanakkor fontos számomra, hogy bizonyítsak, és hiszek abban, amit kitaláltam. Ennél a bútornál rengeteget kellett kutatnom, mert az elején többen is azt mondták nekem, hogy csak nagyon költséges öntőszerszámmal lehet ezeket a formákat, ezeket a térgörbe szivacsokat kialakítani, meg azt is, hogy muszáj, hogy varrások legyenek az egyes hajlásoknál.

Ugyanakkor nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nyitott és motivált kárpitos csapattal dolgozhattam együtt, akikkel egyfelől ki tudott alakulni a kölcsönös bizalom, másrészt motiválttá váltak abban, hogy megoldjuk ezt a szakmai kihívást. Jónás Csaba és a Kárpitos Partner Group az eddigi tapasztalatával és a magas szaktudásával nagyon szépen kiegészítette az én tervezői indíttatású, újszerű kutatásaimat. Ugyanis

rengeteg kárpitos szakirodalmat felkutattam, bekövettem a világ legjobb, oldtimer autók felújításán dolgozó kárpitosainak Insta-oldalait – tehát nagyon hosszú folyamat volt lépésről lépésre megtervezni, hogy hogyan lehet azt megvalósítani, amire egy egyébként kiváló szakember elsőre azt mondja, hogy szerinte nem lehet megcsinálni."

Ezek után alig mertük megkérdezni, hogyan aránylik egymáshoz a tervezési folyamat, és a gyártás üzembiztos menetrendjének kialakítása. „Nagyjából az egy százaléka a teljes folyamatnak, hogy én rajzolok egy tervet. Sokkal-sokkal nehezebb eljutni odáig, hogy megvalósuljon, és tényleg olyan legyen, amilyet szeretnénk.

De ez az egész kifizetődő: most például iszonyú büszke a kárpitos, mert van egy kollégája, aki harminc éve van ebben az iparágban, és amikor meglátta a bútort a műhelyben, értetlenkedett, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni, ő ezt nem gondolta volna – de nem biztos, hogy egy nem hozzáértő ezt meglátná. És ehhez hozzátartozik, hogy mi szétszedtünk egy nagyon drága kanapét, hogy lássuk, ők hogyan oldották meg."

Mindezzel együtt Annabella még puhítana picit a háttámlán, de „ez egy nagyon könnyen megoldható feladat, elég a következő szériához egy másfajta szivacstípust kiírni. Hanem a szivacsszerkezet maga igen bonyolult: rétegrendek vannak különböző fizikai tulajdonságú szivacsokból. A szivacsok cellaszerkezetből épülnek fel, a cellák sűrűsége, mérete és falvastagsága befolyásolja a keménységet és a rugalmasságot. Ez összefügg a tartóssággal is: minél tartósabb kanapét szeretnénk, annál keményebb rétegrendet kell alkalmazni, és minél kényelmesebbet, annál inkább hajlunk a lágyabb felé. Éppen ezért egy ülőfelület nem egyféle szivacsból jön létre, hanem rétegrendekből, hogy kevesebb kompromisszumot kelljen kötni. Az olasz dizájnbútorokban a rétegrend legtetejére egy centi memóriahabot is tesznek még, hogy még komfortosabb legyen.”

Annabella mindezt a tolnai Pontex Kft. szivacsszabász cégtől tanulta meg, akik több világcégnek, köztük a Mercedesnek is szállítanak szabott szivacsokat, és ahol az elmúlt évtizedekben olyan tudást sajátítottak el, amit „nem lehet az egyetemen megtanulni”. A cég vezetője, Bödő Lajos részt vett a Dedas fejlesztésében is.

A Dedas keménységét az indokolja, hogy közforgalmú terekbe szánt ülőbútor – de milyen tervezési fogás utal még erre?

Például a testhelyzet: otthon intim, és nagyon magas komfortú kanapéra van igényünk, míg egy közösségi térben sokkal formálisabban viselkedünk, tehát „senki nem fog elterülni egy várócsarnokban vagy egy irodai közösségben. Ezekben a nyitott téri helyzetekben fontos egy saját intimitást kialakítani, ezért olyan magasak a hát- és oldaltámlák. Amit látunk, az nem kartámasz funkciót jelent, hanem a priváttér-élményt lehetővé tevő védettséget.”

De nagy jelentősége van a dekorativitásnak is, mondjuk egy belsőépítésznek nagyon vonzó lehet egy ilyen bútor, ami igazi centerpiece tud lenni, és akár térbe is tudja állítani, mert a háttámlák is egyenértékűek a belső felületekkel.

 

A játék kedvéért megkérdeztük Annabellát, hogy a Néprajziban most kiállított díjazott termékek közül melyiket választaná kiegészítésnek a kanapéhoz. Rövid töprengés után Temesi Apol RawFiction-jét választotta, aminek a koncepciója és a végeredménye is rendben van. A RawFiction textilipari gyapjú maradékból préselt dekorelem, ami képként is értelmezhető, ugyanakkor zajcsökkentő funkciója is van, miközben az egész termék mindenestül újrahasznosított.

Ráadásul a RawFiction rokonítható is a Dedas kanapéval, amelynek van konfigurációja, amelyben a háttámla-elemek felsorolódnak a falra, méghozzá ugyanúgy akusztikai céllal.

„Ez nem volt teljesen tudatos, de a bútorom nagyon adaptív: sok mindennel párosítható, sokféle térben működhet. A körmotívum most nagy divat, de eleve univerzális is. Például a különböző kiállítások installációtervezői nagyon jól ráéreznek, hogy izgalmasan hat, ha mellé tesznek egy kör alakú fali idomot – ezekre jól ránézni.”

Közforgalom ide vagy oda, a Dedast privát megrendelők is keresik, és most már kapható is kereskedelmi forgalomban.

A Burnt Geometry oldalán még számos érdekességet megtalálsz a Dedasról az előképektől kezdve az olyan finomságokig, hogy a termék rendelkezik bölcsőtől bölcsőig védjeggyel, azaz 100%-ban újrahasznosítható. Végül, amire az interjúban nem tértünk ki, de elengedhetetlen: a hosszú életciklus, az újrahasznosítható anyagok használata, a könnyített javíthatóság kivétel nélkül tudatos tervezői döntések eredménye, amelyek egy nagy lépést jelentenek a valódi fenntarthatóság felé.

(Fotók: Ekler Artúr, Pósalaki Anett, Rácmolnár Milán, borítókép: Burnt geometry collection)

Ez is érdekelhet: