Szeptember elsején nyílik meg Magyarország első állandó dinoszauruszkiállítása és oktatóparkja egy váratlan helyszínen, a Köki Terminál tetején. Még a nyitány előtt körbenéztünk a helyszínen, ahol egy meglepően szórakoztató, de elsősorban gyerekeknek szóló parkot találtunk.

Nyolcvan dinoszaurusz másfél hektáron – nem vacakolt a 3-as metró dél-pesti végállomásánál lévő bevásárlóközpont tetejére parkot álmodó üzemeltető, a cseh West Media. A tervezőknek ez a nyolcadik DinoParkja (öt cseh, egy-egy szlovák és spanyol helyszín után), úgyhogy biztos kézzel nyúltak a témához.

A népszerű őslények oktatóparkját életnagyságú dinókkal, köztük harminc mozgóval szerelték fel, a lények egy éven át készültek, és huszonöt kamionnal utaztak Budapestre.

Paleontológus szakértők segítettek a makettek tervezésében, ráadásul azok mérethűek is, hogy minél valóságosabbnak látszódjanak.

Sőt, egy részük mozog és hangokat is kiad, egy triceratops pedig pisil is. Bár mondjuk ez semmi a két jókora kupac gőzölgő dinókakihoz képest, amibe ráadásul bele is lehet nyúlni.

Mozog, morog és pisil: ő a triceratops

A parkba egy időalagúton át jutunk be, a körülöttünk forgó henger falán az ősrobbanástól jutunk el a dinók koráig, odabent pedig nemcsak úgy állnak összevissza a termetes őslények, hanem tanösvény köti össze őket, és egyéb látványosságok is vannak, például a paleontológia játszótér, a Föld történetét bemutató minimúzeum,

vagy a szélgép, ahová belépve megtapasztalhatjuk a mezozoikumi szél erejét és ijesztő hangjait.

Ez utóbbi igazi gyerekkedvenc, sok látogató többször is vissza akart térni átélni a visítós-lobogó hajas élményt.

És ez egy nagyjából a park egészére is igaz: elsősorban a gyerekek terepe, bár egy látogatás erejéig a felnőtteknek is érdekes, gyerekkel legalább másfél órás programra készüljünk. A kiállítás mindennap látogatható, 9–19-ig, belépni 18:30-ig lehet, de ugye eleve többet kell rászánni fél óránál.

„Az első DinoParkunkat 2003-ban, Plzeňben nyitottuk, a célunk a dinórajongó gyerekek szórakoztatása volt – mondta Jiri Machalek, a West Media tulajdonosa. – Az elmúlt húsz évben folyamatosan fejlesztettük a modelljeinket, a magyar látogatók a legújabb dinoszauruszokat tekinthetik majd meg a Köki tetején.”

A legnagyobb dinoszaurusz a 26 méter hosszú Mamenchisaurus, ennek elkészítésén több hónapot dolgoztak Plzeňben.

Az összes modell legyártásához egy év kellett, de az őslények mellett sok egyéb is van a parkban: Insta-szpotok, ahol a gyereket dinótojásban, -fejben, -szájban fotózhatjuk. És ha a gyerek nagyon rá van kattanva a dinókra, akkor el lehet vinni például Kassára, mert mindegyik park más és más. És ha belegondolunk, Kőbánya-Kispestre már a bejárattal szemben ránk üvöltő T-Rex kedvéért megéri kimenni.

Ez is érdekelhet:

Retrómúzeum, Balatonfőkajár: szippantasz egyet a levegőből, és már tudod, hogy érdemes volt bejönni!

Felhevült testtel, evés után egy órán belül csak óvatosan merülj alá Balatonfőkajáron Ernő iszonyúan tömény retrómúzeumába!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés