De az is lehet, hogy egykoron Napóleon kortyolgatta.

Megtanultuk, hogy a víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, és azt is, hogy a Földön megtalálható víz mennyisége egy állandó érték, mert folyamatosan körforgásban van. Tudjuk, hogy a víz az élet alapja, a víz alkotja testünk 66%-át és vérünk 83%-át, sőt, még a csontok 25%-át is (de például víz teszi ki a paradicsom 90%-át, egy fa 70%-át is), erősíti az immunrendszerünket, egészségessé teszi a hajunkat és jól működik tőle a vesénk is, továbbá segít kimosni szervezetünkből a toxinokat, hidratál, valamint barátunk a fogyókúrában.

Na, ezt nem biztos, hogy tudtad a vízről!

Könnyen lehet, hogy a víz, ami ma a poharadban van, az 70 millió évvel ezelőtt egy T-rex pisije volt, vagy egykoron Napóleon kortyolgatta, esetleg időszámításunk szerint 64-ben Róma oltásakor használták. A vízmolekuláknak ugyanis nincs felezési idejük, vagyis nem nagyon szoktak szétesni, egyedül a növényi fotoszintézis bontja hidrogénre és oxigénre – ezzel kapcsolatban a Piviz.net azt írja, hogy „becslések szerint a növényvilág évente 12 ezer milliárd kg vizet bont szét (az összes víz mennyiségét pedig 1400 milliárd milliárd kg-ra teszik). Ha a dinoszauruszokig extrapoláljuk mindezt, azt kapjuk, hogy a 65 millió év alatt jelentős mennyiségű vizet nem fogyasztottak el a növények – vizünk 57%-a dinoszauruszok korában is létezett már vízként”.

Vizet minden nap kell fogyasztani, de természetesen mint minden esetében, itt is nagyon fontos a mérték. De m ennyi az annyi? Te is azt hiszed, hogy vízből napi 2 litert kell fogyasztani? Tévedsz!

A vízfogyasztással kapcsolatban számos hamis mítosz kering a köztudatban. Bizonyára mindenki hallotta már, de pontosan senki sem tudja, honnan származik az a városi legenda, hogy napi két liter vizet kell inni. Egyesek szerint az Egyesült Államokból és 1945-ig nyúlik vissza. Ekkor és ott kezdett el terjedni a napi 8×8 unciás pohár víz elmélete, ami átszámítva két liter víznek felel meg. Ennyi víz elfogyasztásából nagy baj egészen biztosan nem lehet, ugyanakkor a napi folyadékszükséglet rengeteg tényezőtől függ, ezért nem is lehet egy univerzális számmal meghatározni. A legelterjedtebb számítás azonban a segítségünkre lehet.

A testsúlyod (kilogrammban) szorozd meg 40-nel, ha 30 évnél fiatalabb vagy, 35-tel, ha 30 és 55 év közötti vagy, és 30-cal, ha elmúltál 55 éves, majd az így kapott számot oszd el 96-tal és meg is kapod a napi folyadékszükségletet deciliterben

– ez esetemben: (74×35)÷96=26,9 deciliter, ami 2,69 liter. Persze ezt még befolyásolhatja számos tényező, például a napi fizikai aktivitás, ami miatt további deciliterekkel kell növelni az elfogyasztott víz mennyiséget.

Na de, köszön(t)ünk téged, víz! Ma meg pláne, hiszen 1994-óta március 22-én ünnepeljük a víz világnapját.

(Forrás: Magyar Energiaital Szövetség, fotó: Unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában