Mire felépült a Trellick Tower, addigra az irgalmatlan lakótömbök és a brutalizmus is kiment a divatból. A hetvenes években már maga a bűn támasztotta a falakat, de Goldfinger Ernő egyik legismertebb műve, a harmincegy emeletes lakóház, melynek sorsát több mint egy évtized után fordították át, London és az angol brutalista építészet egyik ikonikus épülete lett.

Goldfinger Ernő még 1921-ben hagyta maga mögött az összeomló Osztrák–Magyar Monarchiát, két évvel később pedig már Párizsban tanult építészetet olyanoktól, mint Mies Van Der Rohe vagy Le Corbusier. A harmincas években ismerkedett meg Ursula Blackwell-lel, a Crosse & Blackwell élelmiszeripari vállalat örökösnőjével, akinek kedvéért az Egyesült Királyságba költözött. Londonban tevékenykedve a modern építészet kiemelkedő alakja lett, akinek épületei kiemelkednek a városképből.

Ian Fleming volt az egyik legnagyobb kritikusa Goldfinger Ernő munkásságának, méghozzá annyira, hogy a magyar származású építészről mintázta James Bond világának első igazán nagyszabású főgonoszát, Auric Goldfingert. A pletykák szerint Fleming sem az építész nehéz természetét, sem a Londonban felhúzott brutalista épületeit nem szerette, Goldfinger Ernő perrel fenyegetőzött. Végül az író és az építész bíróságon kívül egyeztek meg, Goldfinger hat tiszteletpéldányt kapott Fleming könyvéből.

Mostanra a Trellick Tower műemlék és igazi látványosság Londonban, de nem volt mindig kedvelt épület a 98 méteres lakótömb.

Nem a Trellick Tower az egyetlen ilyen épület Londonban, még a hatvanas évek középén adták át az egyik legszegényebb negyedben, Poplarban a huszonhat emeletes Balfron Towert. Első pillantásra hasonlóan néznek ki ezek a brutalista lakóházak, de Goldfinger Ernő nagyon sok tanulságot vont le saját tapasztalataiból és a lakók visszajelzéseiből, hogy aztán a Trellick Tower sokkal élhetőbb otthon legyen. Ebben már helyet kapott egy óvoda, van orvosi rendelő és idősek klubja is, ahogy mosoda és más üzletek is, így alig pár perc alatt minden beszerezhető.

Harmincegy emelete a kommunikációs tornyokkal együtt 120 méter magas, közel kétszázhúsz lakás van az épületben. Az eredeti olajtüzelésű kazánokat hamar elavulttá tette az 1973-as olajválság. A főépület vizuális tömegét az erkélyek oldják, az oldalsó toronyban található a lift, mely háromemeletenként áll meg, a köztes szintekre lépcsőkön át lehet eljutni.

Goldfinger az egész toronyházat a régi módszerrel tervezte, tehát kézzel és papírra, a szerkezetben lévő variációk miatt pedig változatos alaprajzúak a lakások.

Goldfinger Ernő az ilyen magas épületekben látta a második világháború óta fennálló lakhatási válság megoldását, hiszen ellentétben a viktoriánus házakkal, ebben kis alapterületen, megfizethető lakásokban rengeteg ember fér el, így a maradék terület parkoknak szabadulhat fel. Amikor 1972-ben átadták a tornyot, az emeleteket látványosan egymásra halmozó brutalista épületek már nem voltak olyan népszerűek, egy időben a Trellick Tower körül is felütötte a fejét a bűnözés és a prostitúció.

Nem csoda, hogy nem volt túl hívogató lakóhely ez a hetvenes években, amikor egyszerűen csak a Terror Tornyának nevezték. Mindez a kilencvenes évekre átfordult, egyszerre keresett és népszerű lakóhely lett a Trellick, melyet műemlékké nyilvánítottak, bögréken, pólókon, filmekben és videóklipekben jelenik meg. London építészetének egyik sztárja, ez pedig az egykor megfizethető lakások árán is meglátszik.

Ez is érdekelhet: