Cindy Crawford a világ összes fontos magazinjának címlapján szerepelt a kilencvenes években, az életét mégis egy neve nincs kisvárosban megjelenő iskolai lap változtatta meg.

„Amikor 16 voltam, Roger Legel egy helyi fotós megkeresett, hogy lefényképezhessen a gimnáziumi újság számára. Ez a szülővárosomban, az ilinoisi DeKalbban történt 1982-ben. Beleegyeztem, és az akkori gimis barátomék házában, a medence mellett készített rólam pár képet. Tinédzser voltam, és arról álmodoztam, hogy valami fontos dolgot fogok csinálni: atomtudós leszek, vagy az első női elnök Amerika történetében – ez volt a két legfontosabb dolog, amit el tudtam képzelni. Ez a fotó megváltoztatta az életemet.”

A fotó megjelenése után a fotós bátorítására, és az apja rosszallása ellenére Crawford úgy döntött, hogy Chicagóba megy. Itt leszerződött az Elite modellügynökséggel, és szép lassan beindult a karrierje.

„Ez a fotó nyitotta fel a szememet egy teljesen új világra, és ez a kép indított el a modellpályámon.”

Hogy is van a kínai mondás? A legnagyobb utazás is egy apró lépéssel kezdődik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
61% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés