Biztosan van olyan ismerősöd – arra gondolni sem merünk, hogy te magad vagy az –, aki olykor még a legapróbb döntésekkel is képes elvacakolni. Milyen villával egye a salátát, melyik utat válassza az amúgy tökéletesen szabad séta közben, mit hallgasson meg legközelebb? És persze az ő életében is vannak (tényleg) nehezebb döntések, érthető, hogy olyankor meg egyenesen gyomorgörcsöt kapnak.

Vagy analízis-paralízist, egyfajta bénultságot. Nekik sem jó ez, a környezetüknek sem, a haverok jobb esetben valami szórakoztatóipari elhajlásnak tekintik az illető eme vonását – mindezek ellenére a döntésképtelenség jó is lehet, ha tudják kezelni.

Egy friss kutatás szerint a határozatlan emberek gyakran elkerülik az olyan kognitív hibákat, mint a megerősítési torzítás, így amikor végre-valahára döntenek, általában jobb döntéseket hoznak, mint akik túl gyorsan jutnak következtetésre. Viszont meg kell tanulniuk, meddig lehet várni, és mikor kell megszakítani a tehetetlenséget.

Azt már a korábbi, széles körben elterjedt pszichológiai tesztekből tudjuk, hogy a döntésképtelenség gyakran a tökéletességre törekvésből születik. Igen ám, de

a perfekcionisták félnek a szégyentől vagy attól, hogy megbánják a döntésüket, ezért addig húzzák-halasztják-rágják azt, míg biztosnak nem érzik. (És van, amikor sosem jön el az a pont.)

De a folyamattal járó frusztráció komoly akadálya lehet a boldogságuknak vagy kiegyensúlyozottságuknak. „Minél magasabb pontszámot ér el valaki a határozatlanságot mérő klasszikus skálán, annál rosszabbul teljesít az élete elégedettségét mérőn” – magyarázza Eric Rassin, a hollandiai Erasmus Egyetem pszichológiaprofesszora.

De akkor miért mondtuk, hogy a határozatlanság előnyös is lehet? Erre a TU Dresden egyetem kutatóinak friss tanulmánya mutat rá. Iris Schneider prof. és Jana-Maria Hohnsbehn doktori kutató a régebbi módszerek helyett az ítélőképesség és a döntéshozatal mögött álló gondolatok és érzések vizsgálatára összpontosított. A trait ambivalence (személyiségvonás ambivalencia) vizsgálaton olyan állításokat kell értékelni, mint:

• A gondolataim gyakran ellentmondásosak
• Gyakran érzem, mintha kettészakítana egy ügy két oldala
• Néha, amikor egy témáról gondolkodom, szinte fizikailag érzem, ahogy átbillenek  egyik oldalról a másikra

Akire a fentiek igazak, nehezebben, lassabban döntenek (magas „személyiségvonás ambivalencia”), de Hohnsbehn és Schneider azt is megállapította, hogy kevésbé elfogultan, objektívebben ítélnek. Egy kísérletük résztvevőinek egy sor forgatókönyvet kellett elolvasniuk. Például találkoznak valakivel, akiről szeretnék eldönteni, hogy zárkózott vagy nyitott, és a jelek alapján arra tippelnek, hogy nyitott. Az alábbi két kérdés melyikét tenné fel neki?

• Szeretsz egyedül otthon lenni?
• Szeretsz bulizni járni?

Sokan a másodikat választják, de az a megerősítési torzítás jele, vagyis azt az információt keresik, ami megerősíti a feltételezésüket, és nem kérdeznek rá az esetleges tévedésükre. A határozatlan emberek kevésbé hajlamosak a megerősítési torzításra, inkább rákérdeznek a feltételezéseikre, hogy begyűjtsék a megfelelő infókat a helyes válaszhoz.

Egy másik kísérletben egy bizonyos Müller úr nevű alkalmazott szerződéshosszabbításáról kellett dönteni. A döntés után a résztvevőkkel közöltek még néhány, állítólag iparági szakértőktől származó információt Müller úrról. A megállapítások egy része támogatta, más része ellentmondott a résztvevők döntésének. Ekkor az egyes állítások hitelességét és fontosságát kellett értékelni. Az eredmény? A magas személyiségvonás ambivalenciával rendelkező (vagyis döntésképtelen) alanyok nyitottabbak voltak az álláspontjukkal ellentmondó információkra, míg a többiek inkább elvetették azokat.

Ezek az eredmények fontosak, mivel a megerősítési torzítás az egyik leggyakoribb kognitív hibánk, ami megakadályozza a racionális elemzést a személyes kapcsolatoktól a politikai nézetekig.

A személyiségvonás ambivalencia megvédhet a túlzottan leegyszerűsítő gondolkodástól, és a kutatás alapján a megfelelési torzítás ellenszere is lehet. A megfelelési torzítás figyelmen kívül hagyja valaki viselkedésének kontextusát, és hajlamos a sikereket és kudarcokat közvetlenül az adott személynek tulajdonítani. Durván leegyszerűsítve: ha valaki elcsúszik, a megfelelési torzítás azt diktálja, hogy az illető eredendően ügyetlen (belső tényező), és nem feltételezi, hogy csúszós volt a padló (külső tényező). A döntésképtelen emberek nagyobb valószínűséggel ismerik fel ezeket a tényezőket, mint azok, akik gyorsan és magabiztosan döntenek.

Tehát a döntésképtelenség nem feltétlenül rossz, de nem szabad túlzásba vinni, és meg kell tanulni kezelni – vagyis használjuk ki a határozatlanság előnyeit, de engedjük el, amikor már túl vagyunk az alapos mérlegelésen.

A fontos és komplex helyzeteknél pokoli lehet a végtelenségig mérlegelni, amire jó megoldás lehet határidőt szabni a végső döntéshez – többnyire egy bizonyos idő után úgysem érkezik új érdemi információ. Hohnsbehn javasolja a probléma részekre bontását is: például időt szánni az új infók keresésére, majd egy megszabott időt a mérlegelésre.

Bármilyen döntés jobb, mint nem dönteni

Segíthet Steven Levitt, a Chicagói Egyetem közgazdásza, a Freakonomics című könyv társszerzője is, aki az élet nagy változásai utáni általános boldogságérzetet vizsgálta. Levitt létrehozott egy weboldalt, ahol az emberek megírhatták a nagy dilemmáikat, legyen az költözés, tetoválás vagy munkahelyi probléma. Utána feldobtak egy érmét, ami megmondta, hogy változtassanak-e vagy sem. Később követték az életüket, és azt látták, hogy akik változtattak, lényegesen boldogabbak voltak azoknál, mint akik folytatták tovább ugyanúgy az életüket.

A résztvevők többsége már rágódott eleget a saját helyzetén, de a rossz döntéstől való félelmük megakadályozta őket a cselekvésben. Az érme egyszerűen csak megbökdöste őket, hogy ideje cselekedni.

Tehát a tanulság nem az, hogy minden döntést pénzfeldobással kellene meghoznunk, hanem az, hogy boldogabbak leszünk, ha legyőzzük a bizonytalanságot és a kételyeinket. Végül Levitt ajánl még egy „jó ökölszabályt a döntéshozatalhoz: amikor nem tudod eldönteni, mit tegyél, válaszd azt a cselekvést, ami változást jelent.”

(Forrás: BBC, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet: