A jelenlegi ünnepi időszakban még nehezebb odafigyelni az étkezésünkre, hiszen folyamatosan ott sorakoznak a finomabbnál finomabb karácsonyi ételek és italok az asztalon. Éppen ezért valószínűleg nem most fogunk belekezdeni egy olyan kemény diétába és edzésbe, mint amilyet Dwayne "The Rock" Johnson végez.

Pedig lehet, hogy megérné odafigyelni rá legalább egy hónapig. Egy Reddit felhasználó, Mark Webster belevágott a kemény munkába és sikerült is magára szednie néhány kiló izmot.

Persze esze ágában sincs olyan elképesztő méretű karokat és vállakat növeszteni, mint amilyenekkel az egykori pankrátor rendelkezik, csupán önmagának és mindenki másnak szerette volna bebizonyítani, hogy egy átlagos srác is képes úgy étkezni és edzeni, mint ő. Az eredménye itt látható:

Mark elmondása alapján az étkezése egyáltalán nem volt olcsó, naponta 42 dollárba (12 400 Forint) fájt neki. Az egész egy hónapos kísérlet így összesen 1 300 dolcsiba (385 000 Forint) került számára.

Nem kevés kaját kellett előkészítenie magának, hogy be tudja tartani a szigorú étrendet, hiszen 5 000 kalóriát kellett betermelnie minden nap. És mellé természetesen rengeteget gyúrnia.

ESPN on Twitter

(via)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés