Számtalan tanulmány jutott már arra, hogy a sörfogyasztásnak bizony megvannak a maga előnyei. Nemcsak a hangulatodra nézve, hanem az egészségedre nézve is. Ennek pedig nagyon tudunk örülni.

Ezúttal a The American Journal of the Modern Sciences hasábjain számolnak be arról, hogy a sör egészségesebb, mint ahogyan azt sokan gondolják. A folyékony kenyér ugyanis

több fehérjét és B-vitamint tartalmaz mint a bor, antioxidánsokban is bővelkedik, és segíthet megelőzni a szív-és érrendszeri betegségeket.

Ez persze csakis akkor érvényes, ha mértékkel fogyasztjuk. Emellett természetesen arra is ügyelni kell, hogy alapvetően az étrendünk rendben legyen. Ha erre a két dologra figyelünk, akkor valóban kihasználhatjuk a sör áldásos hatásait.

Jó tudni, hogy a sörben a B-vitaminokon kívül sokféle ásványi anyag is megtalálható, például kalcium, vas, magnézium, foszfor, nátrium, cink, réz, mangán és szelén.

Korábbi tanulmányok kimutatták azt is, hogy a cukorbetegség kialakulásának az esélyét is csökkenti a sörfogyasztás, emellett fokozza a kreativitást. Spanyol kutatók pedig arra jutottak, hogy a sörtől viccesebbnek, vonzóbbnak és intelligensebbnek érezzük magukat. Ez mondjuk nem annyira meglepő, ugye?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés