470 millió évvel ezelőtt működött.

Egy svéd-amerikai kutatás megállapította, hogy 470 millió évvel ezelőtt a Jupiter és a Mars között felrobbant egy 150 kilométeres aszteroida, amelynek pora szétszóródott a Naprendszerben. Ez a gigantikus porfelhő pedig részben útját állta a Földre sugárzó napfénynek is – ennek köszönhetően bolygónk klímája lehült (és beköszöntött a jégkorszak):

„Elsőként sikerült kimutatnunk, hogy egy hatalmas porfelhő időnként drámaian lehűtötte a Földet” – mondta Birger Schmitz, a Lundi Egyetem geológusa, a kutatás vezetője.

A szakemberek most azt vizsgálják, hogyan lehetne mesterséges módszerrel valami hasonlót előállítani a globális felmelegedés megfékezésére, ha az emberiseg nem lenne rá képes.

Ötletük már van: a műholdakhoz hasonlóan aszteroidákat állítanának Föld körüli pályára, hogy por kibocsátásával folyamatosan szűrjék a napfényt, azt azonban még nem tudják, hogyan lehetne ezt megvalósítani.

„Mintha a szoba közepén állna az ember és egy porzsák tartalmát rázná ki, csak sokkal nagyobb léptékben”– idézte Schmitz szavait a Lundi Egyetem közleménye.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.