Már 17 éves korra látható károsodást okoz az artériáknak a dohányzás és az alkoholfogyasztás, ugyanis már kamaszkorban elkezdődik az artériák merevedése, amely a későbbi szív- és érrendszeri problémák, mint a stroke és a szívroham növekvő kockázata vetíthető előre.

A University College of London kutatói 1266 kamaszról 2004 és 2008 között gyűjtött adatokat tanulmányoztak. A kutatásba bevontak részletesen elmondták dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaikat 13, 15 és 17 éves korban, majd megvizsgálták artériáikat.

Mint kiderült, gyakrabban fordult elő az artériák merevedése azoknál, akik napi száznál több cigarettát szívtak, és rohamivók voltak, mint azoknál, akik napi 20-nál kevesebb cigit szívtak és két egységnél kevesebb szeszesitalt fogyasztottak naponta.

Ugyanakkor jó hír, hogy a károsodás visszafordítható: hogyha a kamaszok később felhagynak a dohányzással és az ivászattal, az artériák ruganyossága visszatérhet a normál állapotba; azaz soha nem késő változtatni, ami végső soron az élet megmentését jelenti. A szakemberek szerint a dohányzásról való lemondás a legjobb dolog, amit a szív védelmében tehetünk, emellett azt javasolják, hogy az alkoholfogyasztásnál is ügyeljünk, hogy ne lépjük túl az ajánlott mennyiséget.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés