A dohányzásról igen sokféleképpen le lehet szokni, mi most azonban nem akarjuk túlbonyolítani a dolgokat. Olyan technikát mondunk, ami nem kerül semmibe, bárki képes megtenni, és egy csomó egészségügyi előnnyel jár.

Mindenki nagyon jól tudja, hogy a dohányzás mennyi káros következménnyel jár, éppen ezért ezeket most nem is szeretnénk felsorolni. Azt azonban megemlítenénk, hogy mindezeken túl egy friss tanulmányból az is kiderült, hogy a dohányosokat sokkal kevésbé találják vonzónak az emberek. A nők 70 százaléka kevésbé kívánatosnak értékelte a dohányzó férfiakat - anélkül, hogy tudták volna róluk, hogy dohányosok.

Mindezek ellenére még mindig rengetegen cigiznek, sokan le sem akarnak szokni róla, míg mások számára nem megy a leszokás. Most az utóbbi csoport tagjainak igyekszünk segíteni azzal, hogy eláruljuk, a St George's University azonosított

A fizikai aktivitás eredményessége abban rejlik, hogy képes elnyomni az elvonási tüneteket. Az egyetem kutatói ugyanis rájöttek, hogy edzés közben aktivizálódnak az agyunkban azok a receptorok is, amelyek tulajdonképpen a nikotin célpontjai, tehát egy kellemes kis edzéssel kiválthatjuk a rágyújtást. Ilyen egyszerű az egész.

- erősítette meg az egyetem oktatója, Dr. Alexis Bailey.

Ha tehát az újévi fogadalmad a cigi lerakása lesz, egyúttal azt is fogadd majd meg, hogy naponta elmész kocogni legalább egy fél órára. Ezzel rögtön két legyet üthetsz egy csapásra; könnyebben fogsz leszokni a dohányzásról, és a kondid is fejlődik. Tiszta haszon!

(via)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon