Lehet nagyon kis lakásban is boldogan élni, főleg, ha valaki vagy nem akar otthon aludni soha, vagy nem kell neki ehhez vízszintesen feküdnie. Egy valami miatt nem ajánljuk mégsem.

Egy új építésű lakásért pedig milliók helyett 210 ezer forintot fizetni elsőre sokkal jobban hangzik annál, mint hogy igaz legyen. Pedig igaz, de hamar kiderül a turpisság, ha a négyzetméterárat is elmondjuk: 190 ezer forint. Igen, az „új építésű lakásként” hirdetett ingatlan 1,1 négyzetméteres, vagyis legfeljebb ülni lehet benne, feküdni biztosan nem, de ne legyünk rosszindulatúak – úgysem menne –, nyilván tárolónak szánták és annak is árulják, csak rossz rovatba töltötték a hirdetést.

Az viszont a mérethez hasonlóan szerény képanyagból is látszik, hogy még tárolónak sem alkalmas: az ajtó ugyanis befelé nyílik, tehát a falra ragasztott plakáton kívül nem sok mindent lehet úgy berámolni, hogy aztán be is lehessen zárni Budapest nagy eséllyel legolcsóbb új építésű lakását.

(A hirdetésre az Urbanistán találtunk, a fotó az ingatlan-com-ról való.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés