Egy érdekes vélemény szerint a házasságnak nem az a célja, hogy a felek holtomiglan, holtodiglan együtt maradjanak, hanem valami egészen más.

Hal Runkel szerint a házasságnak mai világunkban egy célja van: az, hogy embereket neveljen. Az atlantai terapeuta nem szomorú, ha a hozzá terápiára érkező párak elválnak, minden kimenetelre fel van készülve. Ha valakik el akarnak válni, hát legyen, ugyanis az ő megítélése szerint ettől még nem kell kudarcnak tekinteni a frigyet.

- A házasságot arra tervezték, hogy fejlődjünk általa. Rávilágít a gyenge pontjainkra, arra, hogy miben kell fejlődnünk. A házasság rámutat, ha önző vagy, ha éretlen vagy. És ez jó dolog. Folyamatosan arra inspirál, hogy fejlődj, méghozzá olyan területeken, amikre nem is számítanál.

Laura Markham, New York-i pszichológus hasonló véleményen van: szerinte ugyan senki sem azért házasodik meg, hogy fejlődjön a személyisége, egy házasság mégis s legjobb eszköz erre. Ami miatt a házasságok sokszor tönkremennek,az az, hogy a benne részt vevő személyek egyénisége változik.

Amikor valamelyik fél ezt nem tudja elfogadni, feldolgozni, akkor kezd szétesni a kapcsolat.

Mivel ez a fajta változás szinte elkerülhetetlen, ha nem fogadjuk el ennek a lehetőségét, nagy valószínűséggel már meg is teremtettük a kudarcba fulladó házasság alapját. A válás ilyen esetben csak idő kérdése.

Rachel Zamore, családterapeuta szerint azok működnek a legjobban egy kapcsolatban, akik elfogadják azt, hogy a változás elkerülhetetlen.

A válással végződő házasságból is sokat lehet tanulni önmagunkról és arról, hogyan szerencsés viselkedni egy párkapcsolatban. Ha sikerül tanulni, és a tanultakat kamatoztatni – például egy új kapcsolatban – akkor a válás már nem feltétlenül tekinthető kudarcnak.

Ha viszont a következő párkapcsolatban is kísértetiesen hasonló problémák fordulnak elő, akkor érdemes alaposan a tükörbe nézni.

Egy másik New York-i párterapeuta, John Gottman szerint átlagban hat évet várnak a párok, mire terapeutához fordulnak, és sok esetben ez a pillanat már túl későn jön el. Ennek oka az, hogy sok pár nehezen néz szembe azzal, hogy problémáik vannak. És mire eljutnak a szakszerű segítségig, már lehetséges, hogy nem tisztelik többé egymást vagy túlságosan mélyek a sebeik.

Szerinted?

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés